Szolgálat 69. (1986)

Tanulmányok - Oláh Miklós: Húsvét örömhíre és megélése

lóra. „Az Isten szeretető abban nyilvánult meg, hogy elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk“ (1Jn 4,9).

1. A Krisztusban-élés alapja a keresztség

Ahhoz, hogy általa éljünk, s így feltámadásának részesei lehessünk, szükséges, hogy hozzá tartozzunk. A leghúsvétibb szentségnek mondják a kereszt- séget, mert ez csatol minket Krisztushoz és mert azt műveli bennünk és velünk, amit Krisztus cselekedett: halálát és feltámadását. így nagyon érthető és helyénvaló, hogy szorosan kapcsolódik húsvéthoz. Valamikor tudatosan és határozottan húsvét ünnepéhez kötötték a keresztelést. Ma az év bármely napján keresztelünk, ha úgy kívánják, bár igyekszünk vasárnapra összegyűjteni a jelentkezőket. De ha a 'keresztelés el is mozdult húsvéttól, a húsvét nem mozdult el a keresztségtől. Ez a szentség mindig Krisztus halálába és feltámadásába épít be. „Abban áll a keresztény élet, hogy fokozatosan és következetesen kifejlesztjük a keresztségben nyert kettős jelleget: egész életünket a keresztségben elénk tűzött természetfeletti feladat, a „halál“ és az „élet“ megvalósítására rendezzük be. Ez a kereszténység egész programja“ (D. C. Marmion).

„Tegnap veled temetkeztem el Krisztus, + Veled ébredek ma, a Feltámadóval, + Tegnap Veled felfeszíttettem, / dicsőíts meg engem is magaddal Üdvözítő + a te országodban“ (Húsvéti kánon). „Hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljussak a halálból való feltámadásra is ... Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel...“ (Fii 3,11; Kol 2,12). Nem könnyű és nem mindjárt magától értetődő ez az azonosulás. Ahogy akkor nem volt egyszerű felismerni a Messiást, és nem volt olcsó dolog vállalni Öt és az ő útját, úgy ma sem az. „Míg te örömben úsztál, addig ő éhezett; te bort ittál s etted a kenyeret, ő epét és ecetet. Arcod ragyogó volt, az övé elsötétedett. Te örvendeztél, ő pedig kínlódott. Te zsoltárt zengtél, ő pedig elítéltetett, te meghívott voltál, ő csak jövevény, te táncoltál, ő pedig eltemettetett. Te puha szőnyegen feküdtél, ö a sírban, koporsóban ...“ (Szardeszi Meliton). Halál nélkül nincs feltámadás! A keresztvízben való lemerülés jelképezi, — az Istennek való odaadottság, a feltétel nélküli bizalom lelkileg megvalósítja ezt a meghalást.

Ma - tragikus módon — szinte már járványos betegséggé, — részben divattá is - lett az öngyilkosság, a „menekülés a halálba". Pedig ez nem megoldás semmire, mert az önként előidézett halállal bizalmatlanságát fejezi ki mindenki — elsősorban Isten — iránt és nem szabadul meg semmitől, hanem végleg bezárja magát önmagába. Az igazi „menekülés a halálba“ az Istennek való önátadás: meghalni a bűnnek, az önkeresésnek és minden rettegésnek, felszabadulni a „világ elemeinek zsarnoksága alól“ és élni Istennek, Isten által. Az öngyilkosság a vereség véglegesítése. Jézus Krisztus ellenben út, fel- szabadulás és élet.

37