Szolgálat 69. (1986)
Tanulmányok - Franz Dander: Descendit ad inferos - Alászállott a poklokra
ződés az Istentől való elidegenedésben, a tőle való eltávolodásban (ez utóbbi minden súlyos bűn összetevője). Jézus teljesen bűn nélkül volt. A bűnösök igazi képviseletében, azok helyett, akik valóban büntetésként érdemelték ki az Istentől való elhagyatott- ságot, az Atya őt adja át, „szolgáltatja ki“ (Róm 8,32) maradéktalanul, a végső határig. A teljesen bűnnélküli Fiú azonban az alászállás sötétségét nem mint voltaképpeni büntetést tapasztalja meg: Atyja és az emberek iránti szeretet- ből szenvedi el. Ez a „szerepcsere“ vált meg bűneinktől. A megváltó átszállásának hatósugara egyetemes. Mindenkit bevon az üdvösségbe, minden idők emberére kiterjed. így vállal közösséget Jézus, mindenekelőtt a már akkor elhunytakkal, elsősorban pedig az ószövetség igazaival. Jézus keresztáldozatára való tekintettel ugyan megigazultak és az ítéletkor irgalmat nyertek, de még nem juthattak el az ’istenlátás teljes boldogságára ..........Addig, amíg az első sátor fennáll, a le gszentebb szentélybe (azaz a tökéletes mennyei szentélybe) vezető út nem nyílik meg“ (vö. Zsid 9,8 és kk). Amíg az ideiglenes és ki nem elégítő ószövetségi rend fönnállt, még nem vált valósággá a boldogító és tökéletes barátság Istennel. Csak Jézus vére, önfeláldozása hozta meg nekünk, embereknek az „örök megváltást“ (uo. 12. kk). ö nyitotta meg az „új“, életet-közvetítő utat „a függönyön, vagyis saját testén keresztül“ (Zsid 10,20), azaz életáldozatával. Ezért állíthatjuk, hogy mindazideig mintegy várakozó állapotban voltak az elhunyt igazak. Ezt a gondolatot találjuk meg az „Ábrahám kebele“ bibliai kifejezésben (vö. Lk 16,22 - a dúsgazdag és a szegény Lázár példabeszéd), valamint a skolasztikus „limbus patrum“ = pokol tornáca megfogalmazásban. A hitcikkely újra meg újra emlékeztet tehát Krisztus szeretetére a megszámlálhatatlan elhunyttal szemben, akiket az idő pora már réges-rég kitörölt az emberek emlékezetéből. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene előtt azonban mind élnek (Lk 20,37 kk). Felhívás, hogy ne feledkezzünk meg az elhunytakról, velük való kapcsolatunkról a szentek közösségében. Átszállásában Jézus közösséget vállal az eljövendő idők minden emberével is. Megtapasztalja és helyettesítóleg magára vállalja mindannak a bűnnek sötét Isten-távolságát, amit az emberek az idők végéig elkövetnek. Ez a „helycsere“ érvényes tehát ránk is és mindazokra, akik utánunk következnek. Erről kezeskedik az első János-levél: „Ö az engesztelő áldozat bűneinkért, nem- osak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is“ (1Jn 2,2). S evvel elérkeztünk a krisztológia és megváltástan látszólagos paradoxonjához. 3. Jézus átszállása az ó felemelkedése, „ascensus“-a Pont a végső elhagyatottságban, és csak ilyen helyzetben jön létre az életet megváltó termékenység. Ez a búzaszem élettörvénye: a földbe kell esnie, meg kell halnia, hogy termést hozhasson (Jn 12,24). 30
