Szolgálat 69. (1986)
Halottaink - Nagy Ferenc (Egykori hittanosa)
napon ön is itt hagy minket.“ Az atya felelete: .Biztosítom Eminenciádat, hogy én a végsőkig kitartok, de kolduló típus nem vagyok; ha a végső szükség kényszerít, fogom a két táskámat és megyek.“ Válasza tükrözi jellemét, belső világát. 1978-ban egyedül maradt az óriási területen a magyar pasztorációban, de kitartott haláláig. Kiegyensúlyozott, szolgálatkész és megértőén egyszerű lelkész volt. Sohasem várt elismerést munkájáért, kárpótlást szenvedéseiért. Nem emlegette végzettségét, sem a Szentszéktől kapott címet és rangot. Egyetlen vágya honfitársainak őszinte szolgálata volt, s ebben kora ellenére sem kímélte magát. Kevesen tudják elképzelni, milyen szellemi és testi erőfeszítést jelentett számára lelkipásztori feladatának betöltése. 14 helyen misézett rendszeresen. A hosszú utak, késő éjszakai visszautazások, a helyi csoportok látogatása, problémáik tárgyalása Igénybe vették minden erejét. Számtalanszor hívták temetésre, esketésre, keresztelésre, börtönökbe és kórházakba országszerte. Ezenfelül őt terhelte az adminisztrációs tevékenység. De maradt még ideje rádióbeszédek, előadások, újságcikkek elkészítésére és kiterjedt levelezésre is. Külön gondot fordított a gyermekek lelki gondozására. A mikulási és karácsonyi ajándékosztás mindig nagy örömet jelentett neki. De egy dologra nem jutott idejéből: pihenésre és egészsége ápolására. Temetésére nemcsak az országban szétszórt magyar hívek jöttek össze. Westminster bíboros érseke két helynökével képviseltette magát, és meleghangú levélben méltatta Ispánki atya példás papi életét. P. Szőke János püspöki helynökkel 15 paptestvér kon- celebrálta a szentmisét, köztük a német, cseh, máltai és Fülöp-szigaiteki lelkész. Igazi testvéri együttérzéssel osztoztak bánatunkban református és evangélikus honfitársaink is. A három lelkész kezdeményezésére már évek óta — közös rendezvényeken keresztül is — ökumenikus barátság köt össze mindannyiunkat. Ispánki atya angliai hívei és barátai a „Jó pásztor életét adja juhaiért" felirattal kívánnak keresztet állíttatni sírjára. Pásztorunk volt, aki az értünk vállalt túlfeszített munkában adta vissza lelkét Teremtöjének. Hálás hívei NAGY FERENC (1911—1985) 1984. novemberében, egyik utolsó levelében írta: „A napokban el fogok menni a bicskei temetőbe apám sírját meglátogatni. Én is oda fogok temetkezni, a papi kriptába; a síremléken a nevem már ott van.“ A következő nyáron azután végleg haza is tért e földi pihenőhelyre. 1985. július 10-én nagy hívősereg búcsúztatta a bicskei templomban megtartott koncelebrációs gyászmisén, amelyet Szakos Gyula püspök atya mutatott be számos paptestvérrel együtt. Nyugdíjas éveit a székesfehérvári Országos Papi Otthonban töltötte, 1979 óta, betegsége miatt. Hálával emlékezem volt hitoktatómra, kinek nagyon sokat köszönhetek: ő készített fel elsőáldozásra és bérmálásra. Egyszerű szülők gyermekeként 1911. jan. 20-án született Zalaszentivánon. A zalai népre jellemző vallásosság hatotta át a meleg családi otthont, ahol hat gyermeket neveltek a szülők. A gyerekkori templomi emlékek, az első lépéseit irányító kiváló papi emberek, és nem utolsó sorban a vidéken erősen élő vallási szokások és hagyományok hatására már gyermekkorában ébredezett benne a papi hivatás. Elemi iskoláit és a gimnáziumot több helyen járta, mígnem Székesfehérváron a ciszterci rendi gimnáziumban érettségizett jelesen. Ugyanitt végezte a hittudományi főiskolát is. Shvoy Lajos megyéspüspök 1936. június 16-án szentelte pappá tíz társával együtt. Mint új- misés, Budafokra kapott dispozíciót hittanári minőségben. Éveken keresztül tehát elsősorban ifjúsággal foglalkozott. 1939-ben fiúcserkész-csapatot alapított, majd később 101
