Szolgálat 69. (1986)
Halottaink - Fábry Antal SJ (Ádárn János)
lánycsapatot. Kápolnát rendezett be a budafoki szeretetotthonban, ahol az Egri Norma szociális nővérek gondozták az öregeket és segítettek a pasztorálásban. Később megyéspüspöke a budafok-felsővárosi egyházközség megszervezésével bízta meg. A Pannónia utcai elemi iskolában tanteremben mutatta be a diák- és felnőttmiséket. A háborút Budafokon élte át. Közel száz óvóhelyet áldott meg és szinte éjjel-nappal együtt volt híveivel a vészterhes időkben. 1948-ban Jézus Szíve tiszteletére híveivel templomot épített, minden támogatás nélkül, a munkásság összefogásával, anyagi és munkaáldozatával. 1952-ben először Válra helyezték négy hónapra, utána Szárra került plébánosnak, ahol hat éven át szolgált. Itt a templomot restauráltatta, a plébánia épületét renováltatta. 1958-ban a megüresedett bicskei plébániára kapott esperes-plébánosi kinevezést. A műemlékjellegű templomot kívülről, majd 1963/64-ben belülről renováltatta. Szívügye volt templomainak gondozása. Azonban nemcsak az Isten házát tataroztatta, de a lelkek épülésére is legalább ennyi gondja volt. Életre szólóan nyomot hagytak bennünk, gyerekekben az általa vezetett keresztény oktatások. A velünk való találkozásra nagyon készült, s mi is türelmetlenül vártuk mindig a következő heti oktatást. A tízórai nagymiséket ö tartotta. Ezeken fehérkesztyűs ministránsai, idősebb fiúk szolgáltak. Prédikációiban sokszor ostorozta a szabadosságot és a visszásságokat. Különösen a fiatalság jelene és jövője foglalkoztatta. Halálhírének vételekor egyik híve így jellemezte őt: Igaz magyar ember volt. Nyugdíjba vonulása után is nagyon érdeklődött a bicskei események iránt. Nagyobb egyházi ünnepek alkalmával visszajárt gyóntatni. Amikor messzire kerültünk egymástól, akkor is közel éreztük hozzánk. „Gondok!? Azok lesznek, de akiknek hitük van, azok meg fognak küzdeni sikeresen e gondokkal és nehézségekkel. Ezért többször imáimba is foglalom életüket és jövőjüket..." — írta nekünk, fiatal házasoknak a távolból. A halál váratlanul jött érte 1985. július 3-án, de nem érte készületlenül. Közelgő aranymiséjére már a szónokát is felkérte. A jó Isten az égbe szólította őt, hogy ott mondhasson köszönetét az Úrnak hivatásáért, hűségéért, papságának nagy lelki ajándékaiért. Egykori hálás hittanosa P. FABRY ANAL S. J. (1902—1985-) Kevés embernek adatik meg, hogy a történelem, vagy akár a nagyobb közösség életét jelentősen befolyásolja. P. Fábry Antal azon kevesek közé tartozott, akik a magyar jezsuita rendtartomány életében döntő szerepet játszottak. Nagy részben az ő törhetetlen akaraterejének, valamint anyagi és személyi áldozatoktól vissza nem riadó szeretetének köszönhető, hogy a negyvenes évek végén tekintélyes számú fiatal magyar jezsuita külföldre került s ma világszerte az Isten országáért dolgozik. Fábry Antal 1902-ben született Brünnben. Kora ifjúságát Bécsben töltötte, ahol édesapja bőrkereskedő volt. Édesapja 1906-ban meghalt, özvegy édesanyja három gyermekével, akik közül Antal volt a legidősebb, 1911-ben Budapestre költözött. Itt ismerkedett meg Antal középiskolás korában a jezsuitákkal. Három évig volt a diákok Mária Kongregációjának prefektusa. Senkinek sem okozott meglepetést, amikor érettségije után, 1920-ban felvételét kérte a Jézus Társaságába. Noviciátusát Szegeden és Érden végezte. Azután három évig filozófiát tanult Szegeden, majd Kalocsára került hároméves nevelői munkára. Ezalatt a három év alatt latint, németet, magyart és történelmet tanított a kalocsai gimnáziumban. 1928—1932 között teológiát'tanult Innsbruckban, ahol 1931-ben szentelték pappá. 1932—1936-ban a római Collegium Germanicum-Hun- garicumban repetítorként működött s itt került szoros barátságba több germanikussal, 102
