Szolgálat 71. (1985)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Az új lelkiség kísértései
Nem válogathatunk ugyanis a Szentlélek különböző szavai között: ezek csak akkor válnak számunkra érthető beszéddé, ha mindet egyenlő tisztelettel fogadjuk. Türelmetlenség Gyakori kísértés a türelmetlenség is. Az egyháztörténelem sok példát ismer arra, hogy egy-egy közösség általánosan kötelező jogszabállyá akarja tenni az Evangélium radikalizmusát, vagy legalább is annak egy-egy olyan követelményét, ami különösen összhangban áll a közösség kedvenc meglátásaival. Másod- osztályú kereszténynek tartják azt, aki legalább nem mindenki számára és nem mindig tartja betű szerinti kötelességnek az evangéliumi eszmény egyik-másik külső követelményét, és elkülönülnek a „tökéletlenek“ tömegétől, hálát adva, hogy nem olyan nyárspolgárok, m'int az a „vámos“ ... Ezekben az esetekben a megújulást sürgető kis közösség hamarosan száraz ággá válik az Egyház zöldellő, terebélyes fáján. A mai megújulás nem egyszer megakad ilyen részleges, helytelenül általánosított követelmények sürgetésén. Hívei az újonnan megtértek türelmetlenségével botránkoznak meg azon, hogy nem mindenki követi meglátásaikat. Megesik, hogy egy-egy közösség egy politikai irányt önkényesen evangéliuminak minősít, és nem tűri, hogy más keresztények más kulcs szerint elemezzék a társadalom helyzetét, és más ideigvaló programokat részesítsenek előnyben. Az evangéliumi szegénység eszményének egyoldalú hangsúlyozása is sok sze- retetlenségre adott alkalmat. Emlékszem egy derék egyedülálló idős emberre, aki életmunkájával nyugdíjra és betegségi segélyre szerzett jogot, és félretett magának egy szerény kis összeget esetleges nagyobb kiadásokra. Egy megújulási mozgalom követői fejükbe vették, hogy „megtérítik“, ráveszik, hogy ne törődjön a jövővel, hiszen írva van, „a holnap majd gondoskodik magáról, a mának elég a maga baja“ (Mt 6,34). Azt hajtogatták, hogy nem hű tanítványa az Úr Jézusnak, amíg le nem mond a nyugdíjáról és a biztosításra való jogról és szét nem osztja mindenét a szegények között. Szegény ember megtette, amire noszogatták, de meghasonlott önmagával, mindenkitől elzárkózott, és egyre azon töprengett, mi lesz vele, amikor majd nem fog tudni dolgozni. Krisztus Urunk keményen ítélte meg azokat, akik elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára (Mt 23,4), és így bezárják a mennyek országát az emberek előtt (uo. 13). Szent Pál is vitába szállt az olyan vezetőkkel, akik „tiltják a házasságkötést és bizonyos ételek fogyasztását“ (Him 4,2-3). Igaz, vannak az Evangéliumnak követelményei, amelyek az Úr Jézus minden tanítványa számára kötelezőek, de csak az egész Egyház illetékes arra, hogy megállapítsa, melyek ezek. A Szentlélek nem ugyanazon az úton vezet mindenkit a Krisztus-követésben, és isteni türelemmel lassanként tárja fel az Úr Jézussal való személyes barátság újabb és újabb követelményeit: először tejjel táplálja az Atya gyermekeit, és fokozatosan, nagy tapintattal vezeti őket a szilárd ételek fogyasztására (vö. Zsid 7,13-14). 64
