Szolgálat 71. (1985)

Tanulmányok - Siegfried Muhrer: Laikus, légy az, ami vagy!

mája. Krisztus után minden prófétai ténykedés csak annak a kifejtése, alkalmazása, elmélyítése lehet, amit ö már megalapozott.

Másrészt, mindaz az indítás, amit a Szentlélek ébreszt a lelkekben, ami nincs ellentétben az evangéliummal, az egyház tanításával és hagyományával, kegyelmi ajándék számunkra napjainkban és a jelen körülmények között. Ezeket a kegyelmeket kierőszakolni nem lehet; csak - amint Szent Pál mondja - ki könyöröghetjük (1Kor 12,31) a saját lelkünk kibontakoztatására, és Krisztus Titokzatos Teste építésére. Szent Pál szerint az apostoli tisztség után rögtön a prófétai hivatás következik. Az efezusi levél szerint (Ef 2,20) az egyház nemcsak az apostoli hivatalra épül, hanem azt kiegészíti a prófétai (vö. Róm 15,20; Lk 11,49).

Szent Péter szavai, amit a salamoni csarnokban mondott, a mai világban is szól minden világi hívőnek. „Ti vagytok a próféták fiai és a szövetségé" (ApCsel 3,25). Szent Lukácsnál pedig a következőket olvashatjuk: „Azt mondja az Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök nekik, de közülük némelyeket megölnek és másokat pedig üldözni fognak“ (Lk 11,49). A földön továbbélő Krisztus prófétai működését Titokzatos Testének azokban a tagjaiban folytatja, akiket ilyen jellegű kiváltságos ajándékokkal áldott meg (pl. Assisi szt. Ferenc, Bingeni Hildegard, Szienai szt. Katalin, Svédországi szt. Brigitta és mások).

b. A próféták által tárja fel a Lélek, hogy mi a bűn, az igazság és az ítélet (Jn 16,7k). A próféták feladata mindig az volt, hogy leleplezzék a bűnt, az igazságtalanságot és szembesítsék azokat Isten ítéletével. A bűn leleplezésének célja, mint Nátán és Dávid esetében látjuk (2Sám 12) — vagy más prófétáknál, mikor az egész népet róják meg vétkeik miatt —, mindig a megtérés, a bűnös megmentése, még akkor is, ha a tisztulás szenvedés árán történik. Krisztusban válik teljesen világossá, hogy a vétkek feltárása Isten irgalmának a kiiáradása. De az is tisztán látható, hogy a cél érdekében ennek szeretetből, részvétből, irgalomból kell történnie, ahogy a Jó Pásztor elveszett bárányát kiszabadítja a tüskebokorból (Lk 15,3-7; Mt 18,12). Aki irgalmatlanul ítél, önmaga felet ítél irgalmatlanul (Mt 7,1 kk).

c. Aki Krisztus tanítványának prófétai szerepét tölti be az egyházban és a világban, annak számolnia kell azzal, hogy az ellentmondások jele lesz (Lk 2,34). Ezt az ellentmondást a Krisztushoz való megélt hűség váltja ki, mert ez a szívek belső gondolatait hozza felszínre (Lk 2,35). Éppen a világi hívek hitélete nincs megóva hivatásukban, munkahelyükön, környezetükben. Mint idegenek és zarándokok élnek ebben a világban (1 Pét 1,1), kitéve a világ szellemének és a jelenkor minden szellemi áramlatának, ami néha-néha fájóan a csontokig hatol. A lelkűket is átjárja a tőr, az egyház szenvedései miatt, amelyek néha belső hibákból, máskor külső okokból fakadnak. Ez a lelki szenvedés, amelyet egyesíthetünk Szűz Mária fájdalmával a kereszt alatt, néha arra való, hogy az áldozatokat termékenyebbé tegye. Hitünk, reményünk, szeretetünk akkor igazolódik be, ha szilárdan ragaszkodunk Krisztus ígéretéhez:

50