Szolgálat 71. (1985)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Újjáéled a keresztény házasság

tás pl. belső ellenállást mutat, félelmet, bizalomhiányt ahhoz, hogy ami az illetőben végbemegy, azt elmondja. Ha valaki kerüli a másik szemét, azzal azt árulja el, hogy nehéz neki a dologról beszélni, zavarban van és szégyellj magát. Húzódozásával attól, hogy a másik megérintse, az illető azt mondja el, hogy nem tudja, hogyan öntse szavakba érzelmeit. De nem-szóbeli közlés meg is könnyítheti a párbeszédet. Egy érintéssel pl. kifejezhetjük: „Jó, hogy beszélsz magadról, szeretlek“. Hasonló tartalma van a bátorító mosolynak is.

c) Vannak a házaséletnek fontos területei, amelyekről a házastársak sohasem beszélnek egymással. Ilyenek lehetnek pl. a pénz, a jövőjük, az anyósapós problémák. Nem esik szó e témákról, mert egyrészt az egyik fél sem tudja, hogyan nyúljon a kérdéshez, másrészt úgy érzik, veszekedésre kerülne sor és fájdalmat okoznának egymásnak. Pedig nagyon fontos ezeket a problémákat átbeszélni, mert mindkét félnek mély érzései vannak azokkal kapcsolatban, melyek belső igényeket fejeznek ki. Ha nem kerül szó róluk, a házastársak sosem ismerik meg egymásnak ezeket az igényeit, azaz nem ismerik egymást.

Segítségül a vezető házaspár két példát adott. Korábbi párbeszédeiket mondták el a hallgatóságnak: felolvasták a témáról egymásnak írt levelüket és elmondták, hogyan folyt le dialógusuk. Az egyik téma: hogyan érzett mindkét fél azután, amikor egyszer a férj szexuális közeledését a feleség visszautasította. A másik: mit éreznek a házastársak, amikor arra gondolnak, hogy a másik hirtelen meghalhat.

6. Meghallgatni egymást: a jó kapcsolat kulcsa

Az evangéliumok tanúsítják, hogy Jézus is küszködött a tapasztalattal: tanítványai nem figyeltek rá, nem hallgatták meg. Ezért mondta el a magvetőről szóló példabeszédet. De amint termékeny talajnak kell lennünk Isten szava számára, úgy annak kell lennünk azok számára is, akiket szeretünk. Elsősorban amiatt kell tanulnunk az odafigyelés művészetét, mert évek során mindnyájan kifejlesztünk magunkban rossz szokásokat, amelyekkel a másik szavát mintegy kirekesztjük magunkból. Ilyen rossz szokások pl. a fölényes, lenéző hallgatás (nem veszi komolyan, amit a másik mond), — vagy ennek az ellenkezője, a magát kisebbrendűnek tekintő ember hallgatása (azért nem figyel, mert „az ö véleménye úgy sem számít“), aztán a „nevelő" magatartása, aki mindig és mindenkft oktatni próbál (a másik szavaiban csak a hibát keresi), a „mentő angyal“-é (a megoldás közös keresése helyett örök jókedvvel akarja a felhőket eloszlatni).

Próbáljuk egész szívünkkel hallgatni a másikat, úgy hogy a beszélő érezze: figyelnek rá, és amit mond, fontos a hallgató számára. .Túl kell jutnunk a szavakon, az elmondott tényeken, hogy felfedezzük, mi van a másik ember szívében. Ezért ne csak passzív befogadói legyünk a szavaknak, hanem a párbeszéd tevékeny részesei.

37