Szolgálat 71. (1985)
Tanulmányok - Péteri András: Egyedül az a fontos, hogy szeressük az Istent
Szent János volt a kedvence. XII. Pius pápa egyik nap meg is kérdezte tőle: Tanult maga teológiát? Nem, felelte Giordani, csak a szentatyákat olvasom. A háború után megválasztják a Keresztény Demokrata Párt képviselőjének. De a politikai tevékenység nem elégíti ki: a gyakorlat messze esik eszményi elképzeléseitől. Mindenesetre parlamenti irodájában fogadta a küldöttséget, amelynek Chiara Lubich volt szószólója. Valamit hallott már a trentói kezdeményezésről. De azt hitte, hogy ez is kérészéletű lesz, mint annyi más, a háborúban megszületett megújulási kísérlek. A találkozás azonban mély benyomást tett Iginóra. Először csak arra kérte Chiara Lubichot, hogy írjon egy cikket mozgalmukról a Fides c. folyóiratba, aminek ő volt a szerkesztője. Azután egyre gyakrabban kereste fel a fokolárékat Trentóban, s mindinkább meggyőződött arról, hogy tk. ilyen életformát keresett ő egész életében. „Mély hatással volt rám már régóta Justinus, Ambrus, Ágoston és főként Aranyszájú János. Ez utóbbi olyan keresztény társadalmat akart, amelyben a családosok is a szerzetesekhez hasonló életet élnek. Először távolinak, sőt lehetetlennek tűnt nekem ez a gondolat. Ugyanis bizonyos kisebbrendűség uralkodott bennem, miszerint mi laikusok — s méginkább a házasok — másod- osztályú, profán kategóriába tartozó keresztények lennénk. A martirológium- ban alig volt házas szent, leszámítva az özvegyeket és vértanúkat... Mi házasok lelki proletároknak számítottunk. Ezért is szerettem bele az egyház múltjába, menekültem a múlt dicsőségébe. ... Az egyház egységének kérdése is probléma volt számomra. A bűn következménye a megosztottság; a megváltásnak kell megteremtenie az egységet Krisztusban: a teljes Krisztust, örömmel tanulmányoztam tehát a protestáns egységmozgalmakat. ... S mindevvel összefüggött még egy vágyam: olyan társadalmat mozdítson elő az egyház, amelyben az ember valóban ember. Vagyis legyen szabad a nyomortól, éhségtől, a kényszertől s éljen testvéri társadalomban, hiszen Krisztus már megteremtette számára a szabadságot. Lehetséges egy ilyen rendszer? Merész válaszokra találtam az evangéliumok és az egyházatyák tanulmányozásakor. Meggyőződésem, hogy minden kor számára a kereszténység az igazi forradalom. Több könyvet is írtam erről a kérdésről.“ A fokolárék 1946-ban még kezdők, s alig voltak néhányan, de a világban éltek, s ott hatottak környezetükre a keresztény testvériség és egység élő példáiként. Hitelesen, derűsen, testvéri egységben sugározták az élet minden területén Krisztus örömhírét. Ez ragadta meg Iginót. Amikor csak alkalma nyílt felkereste őket, velük töltötte nyári szabadságait. Egyik alkalommal a szüzességről elmélkedtek, beszélgettek. Giordani oly lelkes dicshimnuszt zengett az elkötelezett szüzességről, amely a legtisztább Isten szeretet gyümölcse, hogy Chiarából természetszerűen tört ki a kérdés: Ha te így gondolkozol, ez a te ideálod, akkor miért nem csatlakozol hozzánk teljesen? Nem az a legfontosabb Szent Pál szerint, hogy a szűz osztatlan szívvel szolgálja az Urat? Miért ne lenne ez lehetséges egy családos ember részéről? Nem az a legfontosabb, hogy Isten szeretete vezeti életét s ezért képes mindent feláldozni? Ne lenne tehát elegendő a „lelki szüzesség“? Ha te tehát valóban nem ragaszkodsz 28
