Szolgálat 71. (1985)

Tanulmányok - Péteri András: Egyedül az a fontos, hogy szeressük az Istent

semmihez, hanem az elhagyatott Jézust akarod követni, akkor nincs semmi akadály!

Giordani 1953-ban, Mária Goretti (szűz!) római templomában le is tette a „családi tisztaság fogadalmát“. Egyházjogilag merültek fel problémák, hogy mennyiben beszélhetünk itt fogadalmakról. De Chiara Lubichot és társait nem annyira a formulák érdekelték, hanem az élet. Másrészt ma, hivatalos szövegeikben „ígéretről“ beszélnek. Remélik, hogy jogilag is kialakul egy, a házas és nem házas fokolárék teljes egységét kifejező jogi formula. Ez a probléma egyébként más téren is jelentkezik, ökumenikus közösségeikben3 nem katolikusok (pl. anglikánok, luteránusok) is fogadnak szüzességet, szegénységet és engedelmességet. Kiveheti ezeket egy katolikus elöljáró? Ha nem, akkor kinek a kezébe teszik le ők a fogadalmakat? A kérdés még függőben van, de a Foko- láre tagjai bíznak, hogy megszületik a helyes megoldás.

Ma már több mint ezer házas személy kötelezte el magát („fogadalommal“), hogy a Fokoláre közösséghez tartozik és „az Evangélium szellemében éli az Ideált, hogy mindannyian egyek lehessünk Krisztusban“. Van ahol a férj és feleség együtt vállalja ezt, van ahol csak egyikük — mint Giordani esetében történt. A legfontosabb, hogy az illető szívét annyira áthassa Isten szeretete, hogy érte képes legyen alhagyrui mindent: házát, földjét, apját, anyját, feleségét, gyermekeit, s főleg önzését, saját akaratát. A kivitelezésben, természetesen, mindig tekintettel kell lenni családja egyéb tagjaira, ezek jogos és szeretettől megkövetelt igényeire, boldogságára. A szegénységnél tehát az ígérettel elkötelezett családos fokoláre azt a pénzét, vagyontárgyait adja a szegényeknek (közvetlenül vagy Mária Művén keresztül), ami az ő személyes rendelkezésére áll. Úgy is mondhatnánk: „zsebpénzét“, „saját fölöslegét“. Hogy se jobbra, se balra le ne térjen a Krisztustól megkívánt útról, megbeszéli a klasszikus értelemben fogadalmat tett fokoláre vezetővel helyzetét, lehetőségeit, kötelességeit. Ugyanennek a vezetőnek tartozik engedelmességgel a tanúságtétel és a kisugárzás terén („narancs") is. Készen kell tehát állnia, hogy esetleg feladja kényelmes és szépen berendezett lakását, s átköltözik egy másik városba, ahol munkájára nagyobb a szükség. Ennél a döntésnél ismét figyelembe kell majd vennie (s a vezetőnek is) pl. a felnövekvő gyermekek (s főleg a házastárs, ha ez nem tagja a Fokolárénak) igényeit. Ha ezeknek nehézsége lenne a költözéssel szemben, akkor maradjon eddigi helyén. De, mondja Chiara, nagy a különbség a között, aki szíve mélyén örül: „Hála Istennek, fiam nem képes kiszakadni eddigi környezetéből, tehát nekem sem kell költözködnöm“, s a között, aki bensejében valóban kész „mindenét feladni“, bár neki is áldozatba kerül — de esetleg „külső családi“ okokból nem valósíthatja meg a feladatot.

„A házas ember, aki vállalja, hogy a Fokoláre szabályai és szelleme szerint él, valóban közéjük tartozik, anélkül, hogy megszűnne apa vagy anya lenni. Ellenkezőleg, családi életét a Názáreti Család folytatásaként éli meg. Isteni értelmet ad földi küldetésének. A szorosan vett fogadalmas személyekkel valamint a papokkal való szorosabb kapcsolatából világosan ébred királyi papságának tudatára. ... S főleg ha mindkét házastárs a Fokoláre tagja, házukat kis egy29