Szolgálat 71. (1985)

Tanulmányok - Claude Dagens: Mai lelkiségi mozgalmak

meghaladó „Hatalmak“ bonyolult kibontakozását. A megkülönböztetés tehát azt is jelenti, hogy ebben a többé-kevésbé drámai küzdelemben felfegyverezzük a szabadságot; ez viszont döntéseket és nagy bátorságot követel meg.

A világra vonatkozó megkülönböztetés meglehetősen homogén ahhoz képest, ami az ember benső világában történik. A jánosi szemléletmódnak megfelelően a világ az Istennek való ellenállás helye, drámai színház, ahol a Szentlélek játsza a főszerepet. A sátán létét az ember jó ideig elhallgatta. Ma ismét megjelenik mint az összeütközés eleme; manapság szívesen beszélnek a „rossz erőiről“ és a „jó erőiről“. Ez nem szükségképpen manicheizmus, inkább annak a tudata, hogy a világ nem semleges; ugyanazok az ellentétes erők keresztezik, mint az ember belső szabadságát. Mindkettőt mozgósítani kell tehát lelki szempontból, ahogyan erre Szent Pál leveleiben figyelmeztet.

c. Az ember és Isten kapcsolatát elemző, valamint e drámai harc által megjelölt megkülönböztetés mélységesen hagyományos. Ugyanakkor ez a modern lelkiségi mozgalmak egyik jellemző vonása is. Nem hanyagolják el tehát a lelki élet szentírási és egyháztörténeti forrásait. Ezek az új áramlatok tudatosan mély gyökereket akarnak ereszteni a bibliai és az egyházi hagyományban. A hangsúlyok azonban változóak, eltérőek.

Az Ószövetség nem veszített területet az egyedüli „Evangélium" javára. Ellenkezőleg, erősen kiemelik a keresztény lelkiség zsidó gyökereit. Gyakran felidézik a theophaniákat (Isten megjelenéseit), pl. Jákobbal, Illéssel, Mózessel kapcsolatban. Különösen kiemelik a próféták élményeit, kevésbé foglalkoznak azonban a bölcsességi irodalommal. A próféták bizonyítják, hogy Isten betört a történelembe, méghozzá gyakran drámai összefüggésben.

Az Újszövetségből nem annyira Isten megtestesülésére, hanem inkább Krisztus vagy a Szentlélek megnyilvánulásaira vonatkozó szövegeket és helyeket idézik szívesen: az angyali üdvözletei, színeváltozást, Emmauszt, pünkösdöt. A lelki élet alapjait a húsvéti misztériumban és a pünkösdi eseményben találják meg. Itt tapasztalják azt a mozgást, amely inkább Istentől indul az ember felé, mintsem az embertől Isten felé.

Az Egyház történetében kivételes helyet biztosítanak a kezdeteknek. Kevesebb fontosságot tulajdonítanak a pogány világot elárasztó missziós lendületnek, ellenben jobban kiemelik, milyen ragályosan hatott a hit és az evangélium a Lélek tevékenységére. Továbbá, ha elfogadják, hogy a Szentlélek nem maradt passzív az első és a huszadik század között (úgy tűnik, bizonyos nyilatkozatok ezt kétségbe vonják), elsősorban a válságos, a nehéz korszakok és alapítások iránt érdeklődnek. Számukra azok az idők fontosak, amikor olyan karizmatikus férfiak és nők léptek fel, akiknek életszentsége történelmi erővé vált: Nursziai Benedek, Assziszi Ferenc, Avilai Teréz, Loyolai Ignác ... E nagy szenteknél elsősorban azt emelik ki: kik voltak, mit gondoltak, hogyan vezette őket Isten; kevésbé foglalkoznak azzal, amit tettek. Karizmatikus személyiségük és gondolataik bűvölik el őket elsősorban, nem annyira az, hogy milyen intézményt hoztak létre.

20