Szolgálat 71. (1985)
Tanulmányok - Claude Dagens: Mai lelkiségi mozgalmak
A nevelők bátorítsanak ennek a magánynak a megtanulására. Erre szükség van még a közösségben, a testvéri élet kereteiben is. Lehet, hogy ekkor szétoszlanak az illúziók és elhalványulnak az állandó összhangra vonatkozó álmok. Annál jobb: a közösségen belül kialakult távolságok hozzátartoznak a lelki realizmushoz. Ez a távolság az élő Isten misztériuma elé állít minden egyes személyt, ugyanakkor szembesíti testvérei és önmaga misztériumával. A második összetevőt sem szabad soha leértékelnünk: az intézmény közösségi tudatát. Ez nemcsak azt jelenti, hogy megírják a szervezett mozgalom történetét, az alapítók életrajzát. Sokkal inkább mély, hitből fakadó, nem pedig történeti munkáról van szó; nemcsak a múlt emlékeiről, hanem az alapító események ébrentartásáról. Hogyan ébresztett Isten az Egyházban egy új karizmát? Felhasználva egy olyan férfit vagy nőt, aki sorsközösséget vállalt környezetével és korával? Ezekben a távlatokban kell mindig visszatérni a forrásokhoz. Nem azért, hogy hátrafelé lépjünk, hanem azért, hogy összhangban legyünk Isten munkájával, a Szentléleknek a történelembe beleírt adományával. Az „alapítás eseményeinek ez az ébrentartása“ megmutatja az isteni kegyelem működésének módját, és útját egy családban, a szenvedésben, egy történelmi korszakban és egy ember akaratában. A kegyelem működése nem egyszerűen a magasból hull alá. Igen, a magasból jön, a háromszor Szent Istentől, de lent működik, bennünk, egy bizonyos területen, egy bizonyos nyelv, társadalmi miliő keretében, gyermekek, betegek, öregek vagy a szegények valamelyik csoportjában. Az alapító alakja nem a történelmi valóság keretén kívül jelenik meg. Ellenkezőleg: minden személyes elem olyan küldetés, karizma szolgálatában áll, amelynek hozzá kell járulnia az Egyház növekedéséhez, legyen bár szó a fiatalok neveléséről, a társadalmi sorsközösségvállalásról vagy szemlélődésről. Nagyon fontos, hogy a lelki megkülönböztetésben meglegyen a történeti folytonosság iránti érzék. Ez a történet Isten személyhez szóló hívásával kezdődik; a hívásra adott válasz hívja életre a struktúrákat és jelöli meg a pontos feladatokat: a szervezeti és intézményes dimenzió elválaszthatatlan a személyes dimenziótól. Mindkettő ugyanannak a történetnek a része. 3. Isten tevékenységének megkülönböztetése Most azt kell meghatároznunk, mi az eredeti vagy új abban a módszerben, ahogyan a modern lelkiségi mozgalmak megkülönböztetik Istennek az emberekben és a világban kifejtett tevékenységét. Ebben a harmadik részben elsősorban azokra az irányzatokra hivatkozom, amelyek viszonylag nem régen jelentek meg, nagyjából húsz éve, tehát a II. Vatikáni Zsinat óta. a. Hogy mindjárt a lényegre tiérjünk: szerintem ma a megkülönböztetés sokkal inkább Isten és az ember, mintsem az Egyház és a világ kapcsolatára vonatkozik. Nem annyira a teljesítendő feladatot akarják megkülönböztetni, hanem inkább a Szentíélektől jövő irány- és útmutatásokat. A megkülönböztetésben nem ez az eldöntendő kérdés: „Mit kell tennem?“, vagy „Mit kell ten18
