Szolgálat 71. (1985)

Tanulmányok - Fila Béla: A lélek útja Isten felé

za. Sajnos sokszor a megújulás helyett egyszerű alkalmazkodás és lazítás állt be.

Az egyház feladata az, hogy az evangélium egyszerű és gyökeres követelményét állítsa a világ elé, az evangélium lelkiségét érvényesítse. Sajnos sok keresztény elvesztette az evangélium iránti érzékét. A keresztény nem élhet úgy a világban, mint bárki. Létezik sajátosan keresztény erkölcs és lelkiség. Valóságos különbség van a keresztény és evilági élet változatai között. Ha igazán keresztény akar valaki lenni, akkor vállalnia kell a „kisebbségi sorsot“, sok mindenről le kell mondania, ami önmagában jónak, magától értetődőnek, vagy ésszerűnek tűnik a világ szemében. Sokszor ellent kell mondania a világ kísértéseinek. A keresztény lelkiségnek el kell határolnia magát a világ szellemétől.

A klasszikus keresztény lelkiség hangsúlyozta a világtól való elfordulást is. Ha szükséges, el kell fordulni a világtól a mélyebb, az üdvösséges élet reményében; ezért böjtöl a keresztény és ezért vállalja a szüzességet. Húsz évvel ezelőtt szükséges volt szólni a világ felé való fordulásról, az új, nyitott közösségi, nem szakrális, a világgal közösséget vállaló lelkiségről. Azonban a kérdés másik oldalát sem szabad elhanyagolni. A keresztény embernek a világ felé kell fordulnia, hogy abban megérlelje a maradandó, örökérvényű gyümölcsöt. De komolyan kell vennie a hit eszkatologikus vonatkozását is, amely a kereszténység lényegi szempontja. Sajátosan mai feladat a földi élet elfogadása és az attól való elszakadás, függetlenség, és a két magatartás érzékeny egyensúlyi helyzetének fönntartása. Nemcsak a szerzetesek és remeték, hanem minden keresztény kötelessége, hogy önmagában átélje, megszenvedje, kidolgozza a történelembe való beletestesülés és az attól való elszakadás követelményét. Az egyensúly teszi lehetővé, hogy ne szakadjunk el a világtól, de ne is szentesítsük a világot így ahogy van. Ne idegenedjünk el tőle, és mégis komolyan törekedjünk az örök életre. A keresztény lelkiségnek úgy kell Istenre irányulnia, hogy közben életszerű, mélyen átélt és tényleges maradjon.

Említsük végezetül még a jövő lelkiségének néhány kérdését.

K. Rahner szerint a jövő lelkiségét a következő szempontok fogják döntően meghatározni (Schriften zur Theologie. XIV. B. p. 368—381): Minden változás közepette is titokzatos módon, de lényegileg azonos marad az egyház eddigi történelme folyamán képviselt lelkiséggel. A lényeg nemcsak az, hogy változatlanul marad, hanem a jövő lelkisége egyre jobban a lényegre koncentrál, ha keresztény akar maradni. A lényeges alaptapasztalatnak egyre inkább meg kell nyilvánulnia a lelki életet élő emberekben. És hogyan történik majd ez? Mindenkinek személyesen, egyedül kell meghoznia egzisztenciális döntését közvetlen istentapasztalata alapján. A szekularizált világban az Isten mellett szóló döntés egyre egyénibb és egyre alaposabb lesz. Hogy ezt a személyes döntést meg lehessen valósítani, valóban ki kell alakulniuk a testvéri szeretet- közösségeknek. Az ilyen közösség lesz a keresztény élet igaz közege, a személyes, egzisztenciális döntés közösségi háttere. Az új közösségi szellem új

12