Szolgálat 68. (1985)
Az egyház szava - II. János Pál pápa beszéde a marokkói fiatalokhoz
Ö választotta el a világosságot meg a sötétséget. Csodálatos rendben ó alakította ki a világmindenséget. Ö akarta, hogy növények növekedjenek és gyümölcsöt teremjenek, ö akarta, hogy sokasodjanak az ég madarai, a föld állatai, a tenger halai. Ö alkotott minket, embereket, övéi vagyunk. Szent törvényei irányítják életünket. Isten világossága mutatja meg rendeltetésünket s igazítja el lelkiismeretünket. Neki köszönjük, hogy szerethetünk és hogy az életet továbbadhatjuk. ö követeli meg minden embertől, hogy tartson tiszteletben mindenkit. Szeresse a másik embert, mint barátját, társát, testvérét. Ö szólít fel arra, hogy siessünk a felebarátunk segítségére, ha az sebesült, elhagyatott, éhes és szomjas, vagyis, ha nem tudja, élete útján hogyan is léphetne tovább. Igen, Isten akarja, hogy meghalljuk szavát. Várja, hogy engedelmeskedjünk szent akaratának, értelmünk és szívünk szabad önátadásával. Istennek tehát felelősséggel tartozunk, Isten a mi bíránk, ő, aki egyedül tökéletesen igazságos. Tudjuk azonban, hogy végtelenül irgalmas is. Ha az ember vétkezett, eltávolodott Istenétől és elmerült a bűn halálában, de utána bűnbánattal, megtört szívvel közeledik Urához, Ö befogadja a bűnöst megbocsátó irgalmába. Ezért szeretetünkkel és imádásunkkal hódolunk neki. Mindenkor és mindenütt hálásak vagyunk jótéteményeiért. 3. Világunk egységre és békére szomjazik. Ugyanakkor telve van feszültségekkel, konfliktusokkal. Égető szükség van tehát az istenhivők szolgálatára, hogy több lehessen ezen a földön a barátság, nagyobb lehessen a béke az emberek és a népek között. Egy családhoz tartozunk. Egy tőből eredtünk. Egy a végső célunk. Teremtő Istenünk vár bennünket, össze akar gyűjteni mindnyájunkat. Húsz évvel ezelőtt, a II. Vatikáni Zsinaton a katolikus Egyház, püspökei, azaz vallási vezetői személyében, elkötelezte magát, hogy keresi az együttműködést minden hivő emberrel. Hivatalos nyilatkozatban foglalt állást a vallások közötti párbeszéd mellett. Hangoztatta, hogy minden ember, kiváltképpen pedig az élő hit emberei kötelesek tisztelni egymást, félretenni minden megkülönböztetést, közösségben élni és az egyetemes testvériséget szolgálni. (Nostra aetate 5.) A Zsinat különleges figyelmet szentelt a hivő muzulmánoknak: hisznek az egy Istenben, szeretnek imádkozni és nagyra értékelik az erkölcsös életet. (Vö. uo. 3.) Az Egyház óhajtja, hogy „közösen fejlesszük a társadalmi igazságosságot meg az erkölcsi értékeket, a békét és a szabadságot minden ember javára“ (uo.). A párbeszéd a keresztények és a muzulmánok között sohasem volt még annyira szükséges, mint napjainkban. Párbeszédünk forrása a hűségünk Isten iránt. Feltétele pedig az, hogy elismerjük Istent a hitünkkel, szóban és tettben tanúságot tegyünk róla elvilágiasodó, nemegyszer Isten létét is tagadó világunkban. A fiatalok akkor lesznek képesek jobb jövőt kialakítani, ha Istenbe vetett hitüket mindennél fontosabbnak tartják és ha elkötelezik magukat arra, hogy 6 81
