Szolgálat 68. (1985)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Az európai egyház
sem jelenti, hogy az új nyugat-európai ember individualista elszigeteltségben érzi jól magát, de a közösség, amit keres, a közvetlenül megélt összetartozástudat révén egyesített csoport. Ebben az egyesek nem kötelezik magukat állandó együttműködésre, de a többiektől sem kívánnak meg tartós elkötelezést. Egész Európában növekszik a házasság nélkül együtt élő párok számaránya; az emberek idegennek érzik maguktól az iskolát, a gyárat, a hivatalt, a hadsereget; többet jelent számukra az együtt ujjongó tömeg, az együtt hallgatott zene ritmusának egyesítő ereje. A „tekintély“ a mai kultúra egyik legnépszerűtlenebb fogalma. Messzemenően elfogadott vélemény: a felnőtté vált emberiséghez méltatlan dolog, hogy valaki egyéni képességeitől és környezetének beléje vetett bizalmától elvonatkoztatva, akár hivatalánál fogva, akár valami neki jutott felsőbb küldetés erejéből, parancsoló módon meghatározza a többiek magatartását. A válság lényege talán éppen abban van, hogy a népesség nagy része meg van elégedve a jólétet biztosító és mindent megengedő társadalommal; ámde ez a társadalom csak akkor működhet, ha követel is valamit. A minden hit, ideológia és bölcseleti rendszerrel szemben bizalmatlan ember viszont nem talál olyan normát, ami alapján a társadalom követelményeit érvényesnek ismerhetné el. A hívők közössége nem vonhatja ki magát a kultúra válságából, különben „ki kellene szöknie a világból“ (vö. 1Kor 5,10). A kérdés az, hogy hogyan ítéli meg helyzetét a hit fényében, és hogyan igyekszik építeni az Isten országát a jelen történelmi körülmények között. Megosztott Egyház Az egyháztörténelem jelen szakaszára jellemző, hogy az Egyház állásfoglalása nagyon sok tekintetben nem egységes. Természetesen vannak alapvető megállapítások, melyeket minden katolikus elfogad, de több nagyon aktuális kérdésben megoszlik a hívők véleménye, eljárása. A belső ellentét nem csak földrajzi tereket különböztet meg, nem csak korosztályokat állít szembe egymással, hanem gyakran ugyanazon csoportok tagjait is elválasztja. Akármit is mondunk az európai egyházról, az ellenkezőjére is lehet példákat hozni; az összetett valóságot csak ellentétpárok objektív jellemzésével lehet leírni. Az Egyház belső megosztottsága sajátosan elüt attól a képtől, melyet a három Piusz-pápa kora (tehát a XX. sz. első fele) mint ideált fogadott el, és mesz- szemenóen meg is valósított. A katolicizmus jellegzetes vonásának számított az egész világot átölelő, a tanítás, a liturgia és az egyházfegyelem monolitikus egységében is megnyilvánuló egyöntetűség. Azok, akik ennek az egyházképnek a bűvkörében éltek, megdöbbenve állapítják meg, hogy az ő egyházukból is eltűnt az az egység, amit az igazi Egyház ismertető jelének tartottak; sőt, az Egyház nem is szorgalmazza annak az egységnek a helyreállítását. Az Egyház korunkban nem az egy tömbből álló sziklát, hanem a több különféle tagból 7
