Szolgálat 68. (1985)

Tanulmányok - Benkő Antal - Jálics Ferenc: Dél-Amerika prófétai egyháza

legfontosabbnak Dél-Ameri'kában. Vagyis azt kutatták, hogyan kell a kereszténynek közreműködnie, hogy a nép, a szegények fejlődhessenek. Gutierrez a készület közben belátja, hogy nem elég a fejlődés, a népet fel kell szabadítani az igazságtalan helyzetből. Lassan kiérlelődik benne 1971-ben megjelent könyve: A felszabadítás teológiája.

A könyvnek óriási sikere lett, főleg Dél-Amerikában. Gutierreznek sikerült kifejezni, rendszerezni, amiről már sokan gondolkoztak, aminek megoldását keresték, de eddig nem tudták helyesen megfogalmazni.

Az előző években ugyanis így értelmezték az Egyház tanítását a szociális kérdésről: kiindulni a meglevő helyzetből s ezt kifejleszteni igazságosabb rendszerré. A 60-as évek végén azonban egyesek már sürgették: nem elég a fejlődés. Magát az igazságtalan rendszert kell megváltoztatni. Hogyan? Forradalommal? Mi legyen itt a keresztény szerepe? Gutierrez nem tartja alkalmazhatónak az Európában dívó „forradalmi teológiát“. Ez csak egy idegen ideológia átültetését jelentené dél-amerikai földre. Tehát ismét, habár szellemi, de tényleges „gyarmatosítást“. A keresztény teológusnak a dél-amerikai helyzetből kell kiindulnia s egy igazi változásban, felszabadításban közreműködnie.

Minden szűkre szabott összefoglalás torzíthat. Mégis megkíséreljük pár sorban ismertetni a felszabadítási teológia alapgondolatait és főbb irányait.

Tulajdonképpen azért törekszik segíteni az egyház s benne a hivő a szegényen, mert megéli, hogy rajta keresztül Krisztus szól hozzá. Hív, sürget, emeljük ki elnyomott, igazságtalan helyzetéből. A keresztény szeretetgyakorlat és maga a teológia is felelet erre a felhívásra. Ezért mondhatjuk, hogy a szegény a felszabadítási1 teológia helye és kiindulópontja (locus theologicus, ahol a teológia „történik“). Kiterjed az egyház praxisára, mert a (dél-amerikai) szegény már keresztény, tagja ennek az egyháznak, amely elkötelezi magát mellette. Mindkettő: szegény és egyház része a történelemnek, amelyben Isten terve valósul meg. A szegény tehát cél is, mert a praxis hozzá tér vissza, miután megtalálta a helyes feleletet. — A szegény nemcsak egyes személyt jelent itt. Szegény az egész közösség, az osztály, amelyhez tartozik. A hit csak akkor érti meg igazán a szegényt s rajta keresztül a krisztusi tervet, ha látja, mi teszi és tette szegénnyé, mi tartja az igazságtalanság börtönében. Ki 'kell szabadítani ebből a börtönből, a bűnös rendszerből (szociális bűn).

A szegényben kérdező Krisztusnak hármas szinten felelhetünk. Az első „szapienciális“ felelet: a hitből fakadó bölcsességé. Ez a lépés nélkülözhetetlen minden továbbihoz. Teljes valónkkal a szegény felé kell fordulni, behatolni életébe, átélni helyzetét: megtérni, elkötelezni magunkat a szegényeknek. Ez a találkozás még nem tudományos szint s így a válasz is a mindennapi élet nyelvét használja. Ilyen szinten élik a felszabadítást pl. a bázisközösségek. Kifejezésformájuk prófétikus. Ezt a szapienciális, bölcs’találkozást dicséri a Hegyi beszéd.

57