Szolgálat 68. (1985)

Tanulmányok - Babos István: A katolikus egyház Észak-Amerikában

delkezésére az üzletekben. Ha a vasárnapi mise a szokottnál hosszabban tart, a plébános a haját tépi, mert a következő misére jövők nem parkolhatnak időben. Ezek után meglepó-e az, hogy az amerikai hivő megbotránkozik és igazságtalannak tartja, hogy hat hónapig kell várni egy döntésre a római kúriától, és kényelmetlennek tartja az egyórás várakozást a gyóntatószék előtt.“ (Daniel E. Pi'larczyk: Domestic Manners of the American People, America, 1985. május 25.)

Papi, tanítói, pásztori feladatukat a püspökök új stílusban igyekeznek betölteni, és egyre jobban alkalmazkodnak a helyi körülményekhez. Emellett a vállukon van a sok intézmény anyagi alapjainak a megteremtése. Ennek ellenére, azt hiszem, egyetértenek Pilarczyk érsekkel, aki szerint a katolikus egyház Amerikában most lépett át a „gyerekkorból az ifjúkorba“, és „kitüntetésnek veszi, hogy itt és most vezető szerepe van“.

Hivatások

Az egyház ifjúkorába lépett, de papjai öregszenek és soraik egyre jobban megfogyatkoznak. Ezt a tényt akarta dramatizálni a brooklyni érsek Francis Mugavero, aki 1985. március 7-én papnélküli napot rendezett egyházmegyéjében. Reggel a nyolcórai szentmise után bezártak minden templomot és az egyházmegye 615 papja találkozót rendezett, hogy megtárgyalja a hivatáskérdést. (A szomszéd egyházmegyéből 30 pap tartott ügyeletet Brooklynban a találkozó alatt.)

Vitaindító előadásában P. Burghart jezsuita teológus kiemelte, hogy a világban és az egyházban tapasztalt változások sok papot elkedvetlenítettek. De nem minden változott. A Szentírás ugyanaz, főleg az Isten és embertársaink szolgálata, s szeretete. Ezután arra buzdította a résztvevőket, hogy legyenek tudatában hivatásuknak és legyenek meggyőződve munkájuk fontosságáról és értékéről, mert az ilyen magatartás teszi vonzóvá a papságot a fiatalok előtt.

Az előadás után kis csoportokban tárgyaltak a hivatásokról. A világi újságírók ismét a szenzációt keresték. így pl. az egyik csoportban megemlítették, hogy a krízis megoldására nős embereket is szenteljenek papokká. A másik résztvevő az anglikánok példájára mutatott, ahol tíz éve nőket is papokká szentelnek; ott most sorban állnak, hogy papok lehessenek. „Tudom, hogy a Szentatya erről nem akar hallani, de kénytelenek vagyunk beszélni róla" — mondotta a hozzászóló.

Az egyházmegye szóvivője és hivatásfelelőse óvatosabban összefoglalja: „A megbeszélés célja az volt, hogy a papok megtárgyalják, mi módon tudnának több hivatást toborozni az egyházmegyében. A nők papságának és a papok nősülésének a kérdése Rómától függ.“

Hadd idézzem újra Pilarczyk érseket, hogy jobban megértsük az itt felmerült megoldáskeresést, amit a világi sajtó úgy állított be, mint „ellentétet“ Róma és az itteni egyház között.

40