Szolgálat 68. (1985)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Krisztus egyháza Ázsiában

igazán nagyot alkotni az inkulturáció terén, akik a kérdéses kultúrát az anyatejjel szívták magukba.

Vannak-e már látható eredményei? Kétségkívül! Mindenekelőtt hangsúlyoznunk kell, hogy a dél-amerikai felszabadítás teológia Dél- és Délkelet-Ázsia nagy társadalmi nyomorral küszködő országaiban (főleg a Fülöp-szigeteken) nagyon aktuális, és sokan képviselik. Azonban az ázsiai teológusok a kereszténység társadalmi elkötelezettsége mellett nagyon erősen tudatában vannak annak a feladatnak, melyet a nagy ázsiai vallások, főképp a hinduizmus és buddhizmus jelenléte ró a kereszténységre. Ázsia népeinek túlnyomó többsége mélyen vallásos. Ezért itt Ázsiában egy csupán evilági igazságosságért küzdő kereszténység nem tudná kielégíteni az emberek vallásos igényeit. Az ázsiai ember tudatában van az Isten kimeríthetetlen és kimondhatatlan titkának (akkor is, ha azt nem „lsten“-nek nevezi). Egy ázsiai teológia sohasem merülhet ki valami elvont, csalókán világos fogalomrendszer kiépítésében. Az ázsiai teológia inkább egy útmutató feladatát tölti be, annak a kalauznak a szerepét, aki az Isten kimondhatatlan csendjének a világába élményszerűen vezeti be az embereket.

Ezért fektetnek az ázsiai keresztény írók olyan nagy hangsúlyt az elmélyülő imádságra. Indiában a hindu aszkéták közösségeinek, az úgynevezett Asram- nak mintájára itt-ott megalakultak a keresztény Asram-ok, ahol csak az Istent keresők élnek együtt nagy egyszerűségben, szegénységben és állandó imádságban. Japánban főleg a zen-buddhistákkal való érintkezés hatott megtermé- kenyítőleg a kereszténységre. Zen-szerzetesek töltöttek több hetet európai bencés kolostorokban és mély benyomást tett rájuk a bencések, főképp a szerzetes-testvérek imádságos élete. Viszonzásul egy csoport bencés látogatta meg a japán zen-kolostorokat és vett részt nagy buzgalommal a zen-szerzetesek elmélkedésében. A zen-elmélkedés nem helyettesítheti ugyan sem Krisztust, sem a Szentírást, de segíthet abban az elmélyülésben, lelki-testi koncentrációban, benső kiüresedésben, mely szükséges a végtelenül egyszerű Istennel való kapcsolathoz. Nem csoda tehát, hogy a karmelita Okumura és a jezsuita Kado- waki — a Zen-ben tapasztalatilag is nagyon járatos japán szerzetesek — imádságról szóló remek könyveit lefordították számos európai nyelvre is.

Az ázsiai teológia, Ázsia nagy vallásaitól tanulva, nagy súlyt fektet az Isten immanenciájára. Az Isten természetesen kimondhatatlanul transzcendens, minden teremtményt végtelenül meghaladó Valaki. Ugyanakkor, mint Szent Pál hirdette, mi mindnyájan az Istenben élünk, mozgunk és vagyunk, és Szent Ágoston mondja: „az Isten bensőségesebben van mibennünk, mint legbensóbb énünk“ (intimior intimo meo). Ez az igazi Isten nem a világot távolról kormányzó Isten, hanem már a teremtés által is, de még inkább a Fiú és a Szentlélek küldetése által e világnak önmagát adó, a világba önmagát beleoltó Isten. Ezt az Istent imádhatják együtt Kelet és Nyugat népei.

30