Szolgálat 68. (1985)

Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Az európai egyház

között folyó párbeszédben fejtsük ki világosan a katolikus álláspontot, és kijelentette, hogy „semmi sincs távolabb az igazi ekumenizmustól, mint az a hamis irenizmus, ami meghamisítja a katolikus tanítás tisztaságát, és elhomályosítja annak igazi és szabatos értelmét“ (Unitatis redintegratio, 11). Ennek ellenére egyes körökben manapság szinte tapintatlanságnak számít, ha valaki említi a trentói zsinat által meghirdetett dogmákat, mert azok nem tetszenek a protestánsoknak. A reformáció jellegzetes pápaellenes megnyilatkozásait is úgy magyarázzák, mintha azok a keresztény hit katolikus tanításával egyértékű változatai volnának.

Ez a felfogás, mely természetesen főként az idősebb, templomba járó hívők között talál visszhangot, feltételezi, hogy a dogma és az élet úgy fejlődik, mint az inga mozgása: egyik végletből a másikba csap, de a kilengés egyre rövi- debb, míg megáll a középpontban. A hit megértése és gyakorlata is így halad, gondolják sokan: az új igazság akkor lesz szerves része a katolikumnak, mikor lefeslenek róla a túlzások, és „a hit mértéke szerint“ (Róm 12,3) a többi igazság kiegészítő és korlátozó értelmezésében találja meg végső tisztaságát.

Az igazat megvallva, a történelem tanúsága szerint, egyik elgondolás sem alkalmazható a katolikus dogma és élet valóságos fejlődésére. A valódi haladást nem mutatja be sem a létra-, sem az ingamodell. Inkább a csigavonallal, a csavarmenettel ábrázolhatnánk. Az Egyház sohasem merevedik meg egy bizonyos kor formái között, mint ahogy az élő szervezet sem változatlan. De új álláspontját sem abszolutizálja az Egyház, hanem tovább halad. Nem tér vissza az előző álláspontra, hanem, okulva mind a két létforma igazságán és véges jellegén, mindkettőt új egységbe olvasztja össze. A tézist, az antitézis fényében, új módon fedezi fel és a szintézisben magasabb fokon, szervesen egyesíti. Az Efezusi Zsinat Nesztóriosz elítélésével meghirdette Krisztus egységét, Khalkédón elismerte Krisztusban a kettősséget, de nem a személy kettősségét nesztoriánus módon, hanem egy személyben a két természetet. Az Egyház Baiusz és Janzéniusz elítélése folytán nem tért vissza Pelágiusz álláspontjához, még Kassziánusz mérsékelt tanítása szerint sem, hanem új, eddig nem ismert módon tárta fel a természet és a kegyelem viszonyát. Az i. Vatikáni Zsinat meghirdette a pápai csalhatatlanság dogmáját, és a római püspöknek az egész Egyház vezetésére való küldetését és hatalmát. Ezt nem ismételte meg a II. Vatikáni Zsinat, de még kevésbé tagadta, inkább tovább vitte azt kiegyensúlyozva a testületiség gondolatával.

Zsinat-utáni az európai egyház élete? Bizonyosan nem az abban az értelemben, mintha egy elmúlt esemény fényében sütkérezne. De abban az értelemben sem, mintha egy elkövetett hibát akarna jóvátenni. Talán azt lehetne mondani: Tapogatózva keresi a közelmúltnak és a régmúltnak pj egységét, hogy a neki jutott örök adományt a jelen idő követelményei szerint élje.

16