Szolgálat 67. (1985)
Halottaink - P. Chilla (Csongor) Raymond SJ (Confratres)
imaélete kisugárzott és sokak számára nyújtott meleget, eligazítást az Isten felé vezető úton. Gyulán született, tisztviselő családból, négy testvér legidősebbjeként. Talán ez is hozzájárul, hogy szerzetbelépése után (1938) levelein keresztül meleg kapcsolatot tart fenn velük. A papnak készülő, illetve pap testvér igazi apostol családja körében. Hivatása kifejlődésében sokat köszönt hittanárának valamint plébánosának, Apor Vilmosnak, a későbbi győri püspöknek. Bölcseleti tanulmányait (1914—44) Kassán végzi. Előszeretettel fordul a pszichológia felé s főleg Szondi rendszerét tanulmányozza. Két évig nevelő (1944—46) a rend pécsi gimnáziumában. A teológiát Szegeden kezdi és Lővenben (Belgium) fejezi be. Itt szentelik pappá 1949. aug. 24-én. Elsőmisés beszédjének részletei jól jellemzik egyéniségét, lelkületét: „Fecit mihi magna qui potens est — kiáltottam az öröm és hála énekét én, aki nem voltam tehetségesebb, mint gimnáziumi társaim, aki nem voltam buzgóbb, mint azok a teológus társaim, akik egy-két, négy-öt évi szerzetesi élet után visszatértek a világiak sorába. Én, olyan mint ti, kezembe foghatom, vihetem az Isten öröktől született egy Fiát. . . Mert arra választott ki engem az Isten, azért emelt fel és tüntetett ki, hogy a ti szolgátok legyek, mindabban, ami a lelketek egészségét és üdvösségét illeti.“ 1951-től 1956-ig Kanadában, a montreáii egyetemen nyelvtanári diplomát szerez, majd 10 éven keresztül franciát és németet tanít az Egyesült Államokban. 1966-ban közvetlen lelkipásztori munkára osztják be. Kanada több plébániáján dolgozik, míg 1975-ben a montreáii magyar plébániát bízzák rá. Elég gyakran változtatott munkakört, mert elöljárói tudták, hogy számíthatnak rá. Már 1952-ben kiesett valaki a munkából, s P. Chilla is szóba került a váratlan úr betöltésére. Tanulmányait végezte, de az első szóra azonnal készen állt, hogy menjen. Ekkor jegyezte meg róla a tartományfőnök: „Atyám, a jó Isten meg fogja áldani ezt a derék fiatal embert, aki ilyen készségesen vállalja, amit rábízunk.“ Tagadhatatlan, hogy alkatának, beállítottságának inkább megfelelt a tanárkodás, az írás. Nem volt erős fizikumú, de amit vállalt, igyekezett teljes szívvel betölteni. Jól forgatta a tollat, szabatosan, gördülékenyen közölte gondolatait. A plébániai munkákat is örömmel, körültekintéssel és nagy szeretettel végezte. Hívei még sokáig emlékeznek magvas, szép és választékos stílusú beszédeire. Prédikációira, előadásaira komolyan készült, sokat olvasott. A hetvenes évek végén kezd betegeskedni: epeműtét, agyvérzés, cukorbaj . . . 1979- ben „A Szív“ újság szerkesztőségével cseréli fel a teljes embert követelő montreáii plébánosságot. Ebben a munkában éri, 1981-ben a szívinfarktus. Jellemző, hogy még az éjszaka folyamán saját lábán megy át a közeli kórházba, mert nem akar senkit felkelteni a rendházban. Amikor erősebbnek érzi magát, a lap szerkesztése mellett ellátja a hamiltoni német plébániát, 1982-ben pedig az ottani magyarok plébánosa lesz. 1984 december 12-én viszik kórházba: vérző gyomorrák. Kétszer is megoperálják. De szervezete nem képes megbirkózni a komplikációkkal és 1985. január 5-én visszaadja lelkét Teremtőjének. Súlyos állapotának tudatában volt. Mikor hallja, hogy egykori noviciustársa és jelenlegi tartományfőnöke készül látogatására „Legalább eltemet“ megjegyzéssel kommentálja. Az imákat már nem képes fennhangon követni, csak a végén feleli érthetően, erősen: „Amen!“ Napi elmélkedő imája során néha feljegyzéseket készített. Ezek általában rövid, szűkszavú emlékeztetések. De utolsó, 1984. decemberi bejegyzései hosszabbak, kerekebbek. 5-én ezt írta: „138. zsoltár. Hol nincs az Isten? . . . Jelen van: súlyával ( = dicsőségével), sugárzásával (= dinamizmusával). 'Minél mélyebbre hatolok, annál inkább jelenlétébe ütközöm. Bele vagyok kötve egy univerzumba. Végig számlálni gondolataidat lehetetlen. Te mindig azokon túl, azoknál nagyobb vagy. Semmiségem . . . azonulásom akaratoddal, l-g-e-n. Létigenlés . . .“ Confratres 7 97
