Szolgálat 67. (1985)

Az egyház szava - A lelkipásztori szolgálatok rendezésének alapelvei (Német Püspöki Kar)

A lelkipásztori szolgálatok helyes rendezéséhez elkerülhetetlen, hogy teológiailag különbséget tegyünk a felszentelésből eredő tisztség, hivatal és azon szolgálatok között, amelyek a keresztségen és bérmáláson alapulnak. Jóllehet egyes szolgálatok célja inkább a világ és a társadalom, másoké pedig az Egyház és közösségei, mégsem mondhatjuk, hogy az előbbi csak a laikusok, az utóbbi pedig a felszentelt papok feladata. Azt az egyházi tisztséget, amelyet nem vezethetünk le csak a keresztségből s bérmálásból eredő általános keresztény méltóságból, régi idők óta a püspökök, papok és diakónusok hármas rendje gyakorolja, ök kapták meg a teljhatalmat, hogy képezzék a közösség minden tagját és szolgálatait feladataik végrehajtására, igazgassák és vezessék a közösséget. Az egyházi tisztség tehát az egész Egyháznak és közösségnek kötelez el; az Egyház nyilvános életében a nagy nyilvánosság előtt áll a közösség rendelkezésére: Krisztus és az Egyház nevében cselekszik.

Az egyházi tisztség nyilvános és látható jellegét, valamint hathatós és hatalommal teli szolgálatát a szentelés kegyelmének s az Egyháztól kapott meghatalmazásnak egysége alapozza meg. Csak az jelentkezhet a szentelésre, akit Isten meghívott s akit az Egyház elfogadott. A szenteléssel Krisztus visszavonhatatlanul az Egyház szolgálatába fogadja a jelentkezőt; a Szentlélek kegyelméből s az Egyház megbízatásából pedig meghatalmazást és küldetést kap feladatára.

A laikus nem mondhat le a keresztségből és bérmálásból eredő kötelezettségéről a közösséggel szemben. Ezt a kötelezettséget leginkább önkéntes szolgálatokkal gyakorolja. Ott ajánlatos a laikusok főhivatású alkalmazása, ahol a feladat sajátos kiképzést követel s állandó bevetést kíván. De sem az önkéntes, sem a főhivatású lelkipásztori szolgálat nem tételezi föl, hogy az illető szükségképpen részesüljön a diakónusi vagy papi tisztségben.

A lelkipásztori hivatások kiépítése és megkülönböztetése megköveteli, hogy lépésről-lépésre az egész lelkipásztori rendszert és együttműködést is megújítsuk és kifejlesszük.

2. A papok

Teológiai jellemzésük

A püspök fő feladata, hogy egyházmegyéje számára megjelenítse Krisztust mint az Egyház fejét, urát, alapját és mércéjét. Pásztori szolgálatát Krisztus nevében és teljhatalmából végzi. Ez a hatalom pedig szolgálatot jelent: részvétel a jó Pásztor küldetésében, aki életét adja juhaiért (I. Jn 10,11).

A püspök a presbitériummal együtt gyakorolja feladatát. A püspök felszenteli és küldi papjait, hogy „a teljhatalomban való részesedésük szerint gyakorolják Krisztusnak, a fejnek és pásztornak hatalmát“. Ily módon teszik jelenlevővé az egyes közösségekben Krisztust mint az Egyház fejét és pásztorát. Innét ered, hogy senki sem helyettesítheti őket a közösség vezetői és az eucharisztikus áldozat ünneplésének elnöki tisztében.

67