Szolgálat 67. (1985)

Az egyház szava - A lelkipásztori szolgálatok rendezésének alapelvei (Német Püspöki Kar)

1. Kiindulópont és cél

Egyházközségeinkben találkozunk a Szentlélek működésének számos jelével: személyek, családok, csoportok igyekeznek életüket az evangélium szerint alakítani; mások pedig egészen egyházi szolgálatra szentelik magukat. Sokan segítenek az egyházközségben. Ennek ellenére a helyzet nem könnyebb.

A közeljövőben különös teherként nehezedik a püspökökre s egyházközségekre a paphiány, amit súlyosbít a papság kiöregedése és a hívek igényeinek növekedése. A papok munkáján könnyíthetnek a tiszteletbeli és hivatásos munkatársak, de nem pótolhatják őket.

Könnyelműség volna, ha abból a feltevésből indulnánk ki a lelkipásztori szolgálatok rendezésénél, hogy az egész Egyházban megváltoznak a papsághoz megkívánt előfeltételek. Terveinket nem építhetjük olyan alapokra, amelyek megvalósítására belátható időn belül nem számíthatunk, s amelyek nem biztosítják, hogy rajtuk keresztül valóban elegendő papi hivatás támad az Egyházban. Aki bizonytalan várakozást kelt, az csak bénítja a hivatáskérdés határozott megoldását.

Felelőtlenség azonban az is, ha a jövő terveinek egyetlen elve a paphiány. A szükség- és pótmegoldások ugyanis gyakran helytelen kiutak. Józan tartóssággal, s ne csak átmenetileg vezessük be az új lelkipásztori szolgálatokat.

Már az ősegyház tanúsítja, hogy a lelkipásztori szolgálatok sokrétűsége megfelel az Egyház küldetésének. Az önkéntes vagy főhivatású diakónusok, illetve laikus segítők sok olyan feladatot vállalhatnak magukra, amit eddig elősorban vagy kizárólag papok végeztek. S mindezt nem szükségmegoldásként, hanem azért, mert erre illetékesek. Gyakran előfordult már az Egyház történelmében, hogy mélyreható fejlődésre ösztönöztek szorult és nehéz helyzetek.

A jelenlegi állapot tehát elsősorban ne arra vezessen, hogy minél több főállású lelkipásztori munkatársunk legyen, hanem hogy megújuljon az egész egyházi közösség. Közösségeink tevékenyen vegyenek részt az Egyház küldetésében, s ne várják, hogy mások gondoskodjanak róluk. Ez a folyamat már megindult, de még nem mélyült el eléggé.

Ezenfelül szükséges azonban, hogy — az egyénektől s csoportoktól vállalt szolgálatok mellett — működjenek olyanok is, akik másokat munkára késztetnek. Amennyire lehetséges, legyen ez a „szolgálók szolgálata“ is önkéntes. Főleg nagyobb plébániákon és körzetekben alkalmazzunk teológiát végzett, sőt további szakképzettséggel rendelkező személyeket. Az NSZK-ban jelenleg igen sok civil hallgató folytat teológiai tanulmányokat, hogy később nem papként, de mégis főállásban dolgozhasson a lelkipásztorkodásban. Csalódások elkerülése végett sürgősen fel kell mérni az egyházmegyei szükségleteket, hogy ennek megfelelő eligazítást adhassunk a teológiai fakultásokra jelentkezőknek.

66