Szolgálat 67. (1985)

Az egyház szava - A szlávok apostola (II. János Pál p. enciklikája)

„Azokban a viharos években - folytatja az enciklika amikor a fegyveres harcokat még a szomszédos keresztények összeütközése is tetézte, a tessza- lonikii testvérek megőrizték az erős és éber hűséget az igaz tanításhoz, az Egyház hagyományaihoz és a tökéletes egységhez, de különösképpen ,az isteni intézményhez1 és ,az egyházi intézményhez' ... Ennek a hűségnek köszönhető, hogy végrehajthatták a missziózás nagyszerű feladatát és teljes lelki, valamint kanonikus egységben maradtak a Római Egyházzal, a konstantinápolyi egyházzal és az új egyházakkal, amelyeket a szláv népek között létesítettek (14. p.)

... így ápolták az Egyház sokrétű teljességét, amely az alapító, Jézus Krisztus szerint mindig egy, szent, katolikus és apostoli. Krisztus ezen parancsát teljes jelentőségében kifejezték a II. Egyetemes Konstantinápolyi Zsinat atyái, ami egyébként minden keresztény sérthetetlen hitvallása“ (15. p.).

A Szentatya körlevelének V. fejezetét az Egyház katolicitásának (egyetemességének) szentelte, amit Cirill és Metód sohasem tévesztett szem elől. „Ami az egyetemességet illeti - írja a Pápa — többek között kijelenti a Zsinat (ll.Vat.): .Isten új népébe minden ember meghívást kap. Következésképp: ezt a népet, noha mindig egy és egyetlen, ki kell terjeszteni az egész világra és minden történeti korszakra, hogy megvalósuljon az Isten-akarta cél: ő kezdetben egynek alkotta meg az emberi természetet, végül pedig elhatározta, hogy egybegyűjti szétszóródott gyermekeit. Ezért az Egyház, vagyis az Isten népe ennek az országnak megvalósítása közben semmit sem vesz el egy-egy népnek ideig- való értékeiből, sőt ellenkezőleg: felkarolja és átveszi a népek tehetségeit, szellemi kincseit, szokásait, amennyiben jók. Az egyetemességnek ez az Isten népét ékesítő jegye magának az Úrnak ajándéka. Ennek a katolicitásnak a nevében minden egyes rész átadja sajátos ajándékait a többi résznek és az egész Egyháznak. így az egész is és minden egyes rész is gyarapszik minden tag kölcsönös önközlése által, egységben munkálkodva, hogy elérjék a teljességet1 “ (LG 13).

A szlávok apostolai az ószláv nyelvet is ennek az egyetemességnek nevében vezették be, bár sokan és élesen támadták őket emiatt. De „Cirill védelmezte azzal, hogy sok népnél így van már. Pl. írásos népnyelvű liturgiája van az .örményeknek, avaroknak, türzoknak, kazároknak, araboknak, perzsáknak, ibéreknek, sugdoknak, gotoknak, egyiptomiaknak, szíreknek és sok más népnek1. További érvelése: .Nemde mindannyian ugyanazon levegőt szívjuk? Nem szégyenlitek tehát, hogy csak három (héber, görög és latin) nyelvet fogadtok el, a többi népeket és törzseket pedig vakoknak és süketeknek tartjátok?1... A történelmi és dialektikus ellenvetés híveinek a szent férfiú az isteni sugall- mazással megerősített Szentírással válaszolt: ,S minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségét, hogy Jézus Krisztus az Úr1 (Fii 2,11)...“ (17. p.)„Az Egyház katolikus azáltal is — folytatja a Szentatya -, hogy minden emberben, népben és nemzetben ... felkarolja és előre segíti mindazt, ami jó, igaz és szép ... Mindezt használhatják nagyvonalúan, örvendezve ..., teljessé

63