Szolgálat 67. (1985)

Tanulmányok - Jean-Marie Lustiger: „Szívem szerinti pásztorokat..."

ben, mindig egy meghatározott egyház létéhez van kötve. A konkrét, „helyinek nevezett egyház pedig az egyházmegye. Ennek a meghatározott egyháznak a papja a püspök. A papok az ő munkatársai. Lehetővé teszik, hogy — időben és térben — az egyházmegye megküzdhessen a tagoltságból és kiterjedésből eredő nehézségekkel, megőrizze egységét. Megőrzi sajátos és történelmi formáját, s mégis az általános Egyház valósul meg benne. Ennek a közösségnek a biztosítéka a püspök: közösségben marad az egész világon szétszórt egyházakkal, amelyeknek hit- és közösségi egységéről Róma püspöke, szent Péter utódja kezeskedik. A püspök jele és kezese ennek az egységnek, amennyiben közösségben marad „Róma püspökével“, ahogy II. János Pál előszeretettel nevezi magát. Ily módon valósul meg a helyi egyházban — itt és most — az általános katolikus Egyház. (Szándékosan használok két jelzőt: catholique universelle, mert értelmük és teológiai jelentésük nem azonos. De túl hosszadalmas lenne, hogy ezt itt kifejtsem.)

A szerpapok azaz diakónusok viszont az egyházat és testvéreiket szolgálják. Segítenek a püspöknek püspöki feladataiban a szolgálat módozatai szerint, az egyházi rend tisztségét alkotó három tárgykörnek megfelelően.

Az egyházban kezdet óta sok egyéb formája volt a szolgálatnak. Ezeket a latin egyházban újabban intézményes szolgálatnak nevezik. A hierarchikus szolgálattal kapcsolatban kifejtett szerepük határozza meg őket, éppen ezért nincs ugyanolyan szentségi és szimbolikus jelentőségük. Ezért fontos tudnunk, hogy nem ugyanazon ismérvek határozzák meg őket. A felszenteltek szolgálatait nem a közösség szükséglete vagy haszna, hanem elsősorban az egyház szentségi felépítése szabja meg. Szolgálatuk lényege, hogy Krisztust jelképezzék, aki az egyháznak adja magát. Nyilvánítsák ki azt, amit Krisztus tesz egyházáért (szolgálati papság) és hogy annak következtében az egész egyház teljesíthesse hivatását, vagyis Krisztusban felajánlja magát Istennek és így betölthesse kapott küldetését (a hívek királyi papsága). Krisztus egyetlen papsága valósul meg. A felszentelt papság valóban a hívek általános papságának szolgálatában áll, mert azon keresztül Jézus mindenegyes testvért és a testvérek összességét egyesíti önmaga felajánlásával. A történelem folyamán így teljesíti a megváltás művét.

3. Nős papok és diakónusok

A keleti egyház változatlan gyakorlata, hogy legtöbbször nős férfiakat szentel pappá vagy diakónussá. A házasságra szóló hivatás és az egyházi rend közötti kapcsolat a felszentelt papság milyen képére utalhat?

Isten rendelése szerint a házasság szerves része a teremtés történetének. Gyökerét Isten első parancsaiban találjuk meg, amelyekben az ember elnyerte alapvető hivatását. A házasság szentsége úgy tünteti fel az embert, mint aki eredeti állapotában Isten szuverenitását gyakorolja az egész világ felett. A házasság beteljesíti az ember hivatását is, hogy „Isten képét és hasonlatosságát“ viselje. Láthatjuk ugyanis, hogy a teremtés második elbeszélése szerint az ember különlegessége abban nyilvánul meg, hogy az állati állapot képtelen a férfi és a nő kapcsolatát és termékenységét érthetővé tenni.

39