Szolgálat 67. (1985)
Tanulmányok - Jean-Marie Lustiger: „Szívem szerinti pásztorokat..."
Jean-Marie Lustiger „SZÍVEM SZERINTI PÁSZTOROKAT...“ (Jer 3,15) Hogyan függ össze a nőtlenség és a latin egyház papi életformája? Erre a kérdésre szeretnék válaszolni, az Egyházban rejlő lelki gyökeréig behatolni. Tudom, hogy mind történelmi, mind teológiai szempontból sok egyéb kérdés vetődik fel alapproblémánkkal kapcsolatban. Azonban se módom, se illetékességem, hogy mindnek eleget tegyek. S azon se csodálkozzanak, ha szorosan vett bizonyítás helyett inkább állításokkal és utalásokkal szolgálok. Mindamellett látom, hogy az a szempont, amit kifejtek, szükségszerűen megfelel egy adott lelki kapcsolatnak: összefügg a választással, amely szabaddá teszi a férfiakat, akik a Szentlélek ihletésére vállalják az Isten és az emberek szolgálatát. Ezt az összefüggést Isten hozza létre Egyháza élete és fiai szabadsága között. Isten nem vár arra, hogy magas képzettségű tudósok kidolgozzanak egy elméletet, hogy a nép hite és reménye szerint élhesse a szeretet szolgálatát. Ennek dacára ne gondolják, hogy nem méltatom a tudományos munkát. Sőt, hiszem, hogy a mai időkben lényeges kötelesség. De a „tudományos munkának“ csak akkor van teológiai értéke, ha az Egyház hitében és hitéért születik meg. Ennek hiányában csak a vallás látszatát keltő tudományos értekezések, nem pedig az emberi szellem erőfeszítését kifejező szigorúan vett tudományos tanulmányok. Mert a hittudomány által elsősorban maga az Egyház ragadja meg — a Szentlélek ihletésével — az emberi értelem erőit, hogy elnyerje az isteni világosságot. S mindezt magának a hitnek, valamint az egész emberiség hitéletének és az evangélium hirdetésének szolgálatára. Ugyanis nem létezhet teológia az egyházi közösségen és a szentségi életformán kívül. Csak benne bontakozhat ki a hit világossága. Egyúttal láthatják, hogy ebben a megvilágításban az egyházi tanítóhivatal szerepe nem csak egyházi cenzúra vagy „vonalvezetés“, amit ideológiai rendszerek alkalmaznak. A tanítóhivatal szerepe szentségi: az egyházi közösség jele és az összetartozás kezese a Szentiélekben. Elegendő az ősegyház tanúságtételét, s elsősorban Szent Pál leveleit elolvasni, ha erről meg akarunk győződni: így működik az Egyház hitbeli közösségének szabályozása. 1. A püspökség és a szerzetesi hivatás A keleti és nyugati Egyház változatlan és egyetemes gyakorlata szerint a püspöki méltóságot mindig olyan férfiakra ruházták, akik Istentől már megelőzően hivatást kaptak a nőtlenségre. Ha még pontosabban akarjuk magunkat kifejezni: a „szerzetesi“ életformára. Ezt igazolja egy szerény, de mégis jelentőségteljes tanúság. A maronita egyházban — talán más keleti egyházakban is — a szertartás előírja, hogy püspökké szentelés előtt szerzetesi csuklyát tegyenek a szentelendőre, az eddig is nőtlen papra. Papi, püspöki nőtlenségének alapja jut kifejezésre ebben a „szerzetesi mivoltra“ utaló jelben. Rövidre fogva mondhatjuk, hogy az egyház a püspökeit szerzetesek közül választja. De mit jelent ebben az esetben a „szerzetes“? Erős a kísértés, hogy 36
