Szolgálat 67. (1985)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: „Apostoli papság“

hang meghallgatását, az egymásnak ellentmondó vélemények megbecsülését és kiértékelését. Sokkal nehezebb föladat együttműködést és harmóniát teremteni a plébániát, ill. az egyházmegyét a maguk ügyének érző aktív hívek között, mint minden kezdeményező erőt és kritikát elnyomva, egyedül „kormányozni“.

6. Láttuk, hogy a vértanúság az apostol munkájának szerves része. Analóg értelemben áll ez a mai papra is. Főként a harmadik világban tüntetik el a szókimondó papokat. De a hűséges papot, működjék az Egyesült Államokban, Franciaországban vagy bárhol a világon, valamilyen formában előbb-utóbb üldözés éri. „Nem nagyobb a szolga uránál, ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják“ (Jn 15,20).

Éppen az üldöztetés és az életveszély vállalása hitelesíti a pap igehirdetését. Annál nagyobb értéknek tartja valaki az evangéliumot, minél drágább javakat hajlandó érte kockáztatni. Úgy is mondhatnánk csak abban a prédikációban hisz a pap igazán, amelyért hajlandó az életével is fizetni. De fordítva is áll: ha a pap semmit sem hajlandó az evangéliumért kockáztatni, akkor nem hisz az evangéliumban. Ebből az is következik, hogy az ilyen pap prédikációja nem igehirdetés. Hiszen nem tiszteli, nem értékeli az Isten Igéjét, mint Isten Igéjét, amely végtelenül értékesebb minden teremtett jónál, saját életünknél is.

7. Végül vonjuk le a tanulságot abból az egyszerű tényből, hogy az Újszövetség csak Krisztust és csak a hívek összességét nevezi papnak. Láttuk, ebből nem következik, hogy az Újszövetség nem ismeri a szolgálati papságot, önmagunkban, másokban is tisztelnünk kell a szolgálati pap hivatását, hiszen az apostolok és rajtuk keresztül Krisztus művét folytatják. De azt is látnunk kell, hogy az Újszövetségben a szolgálati pap papsága háttérbe szorul azok papsága mellett, akiket szolgál. Szent Pál szavával:.......Nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztust Jézust, az Urat, magunkat csak úgy, mint a ti szolgátokat Jézus kedvéért" (2 Kor 4,5).

Tehát a szolgálati pap csupán eszköz arra, hogy az Isten népének papi működését létrehozza és tökéletesítse. Akkor tölti be hivatását, ha összehozza a vőlegényt a menyasszonnyal, Krisztust az Egyházzal és így előmozdítja az egész Egyház papi szolgálatát, önátadását Krisztusnak. Neki kisebbednie kell, Krisztusnak pedig (és Krisztusban az Egyháznak) növekednie. A vőlegény barátja ne saját papi hatalmában tetszelegjen, hanem azon dolgozzon, hogy hívei „kedves és a Szentlélektől megszentelt áldozattá“ váljanak, készen arra, hogy bemenjenek a Bárány mennyegzőjére.