Szolgálat 67. (1985)

Tanulmányok - Kereszty Rókus: „Apostoli papság“

csak úgy épülhetnek egyházzá, ha Krisztus (misztikus) testévé válnak. Mindez az Újszövetség tanúsága szerint az Eucharisztiában történik. Tehát az Eucha- risztia ilyen értelemben központi helyet foglal el az Újszövetség és az apostolok küldetésében. Nem véletlen, hogy mind a három szinoptikus evangélium hangsúlyozza: Jézus a „tizenkettő“-vel, illetve Lukács szerint az apostolokkal ünnepelte az első Eucharisztiát. S Lukács szerint az apostoloknak hagyta meg: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre“ (Lk 22,19).

Ha a mai pap komolyan veszi az Újszövetség apostoli-papi ideálját, akkor számára is központi helyen áll az Eucharisztia. De nemcsak annyiban, hogy szívügye az eucharisztikus liturgia minél méltóbb és bensőségesebb ünneplése, hanem abban is, hogy szem előtt tartja az Eucharisztia célját (szenttamási kifejezéssel azt a res-t, azt a végső valóságot, amire az Eucharisztia irányul): Krisztus misztikus testének kialakítását.

Az Újszövetség perspektívájában azt is megértjük, hogy az apostoli pap szükségképpen misszionárius. A Krisztus teste „sokakért“, azaz mindenkiért adatott, vére „sokakért“, azaz mindenkiért ömlött ki. Krisztus „a világ életéért“ adta testét áldozatul (Jn 6,51). Ezért a pap sem elégedhet meg azzal, hogy egy kis közösséget elkülönít a világtól. Ha híveit eucharisztikus szellemben neveli, akkor minél több tanút nevel, aki nem annyira szavakkal, mint inkább egyéniségével és életével tanúskodik Krisztus valóságáról.

4. Ha papságunkat mint az evangélium szolgálatát fogjuk fel, amelyben az igehirdetést elsődleges feladatnak tekintjük, hidat verünk a protestáns egyházak felé is. Ne szégyelljük elismerni, hogy sokat tanulhatunk tőlük az igehirdetésre való felkészülésben. Abban is, hogy a prédikáció valóban igazi ho- mília, Isten Szavának kifejtése és alkalmazása legyen. Remélhetőleg így ők is könnyebben megértik, hogy a katolikus pap a szentségek kiszolgáltatásában nem mágiát űz. Bizonyos értelemben a szentségek szolgálata is „igeszolgálat“. Az Ige a szentségekben válik „testté“, mindenható, megszentelő ereje ott lesz a hit számára fogható, tapintható valósággá. Az ex opere operato elve sem valami középkori babona maradványa, hanem annak a megfogalmazása, hogy Krisztus mindenkor hűséges az Egyházával kötött új és örök szövetséghez. Mindenható ereje áttör a kiszolgáltató bűnein és gyöngeségein és megszenteli mindazt, aki hittel fogadja.

5. Az újszövetségi ideált komolyan vevő pap tudja, hogy az apostoli papság nem az egyetlen karizma az Egyházban. Ezért soha nem fogja „kioltani a Lelket“; minden elérhető aktív erőt, természetes vagy természetfölötti adományt mozgósít a közösség építésére. A laikusok „nagykorúság“-ából nem következik, hogy a papra kevesebb munka és felelősség hárul mint azelőtt. Az ő feladata, hogy a laikusok különböző karizmáit földerítse, összehangolja és kamatoztassa az egyházi közösség javára. Sok feladattal megbízhat világiakat, de Szent Pál példáját követve, a személyes felelősség elvét soha fel nem adhatja: mindazért, ami közösségében vagy egyházmegyéjében történik, a pap, illetve a püspök felelős. Ez az új vezetési stílus megkívánja a sok különböző

34