Szolgálat 67. (1985)
Tanulmányok - Teleki Béla: Pap az élet kohójában
Teleki Béla PAP AZ ÉLET KOHÓJÁBAN „Hagyjanak már békében, — fakadt ki az egyik jó öreg papunk a rekollek- ción. Miért vannak annyira elkeveredve a laikusok apostolkodásával? Nem a fiatal papok találták fel a spanyolviaszt. Amikor én fiatal voltam, milyen gazdag laikus apostolkodás folyt? Tessék csak a céhek, egyletek, társulatok és a Katolikus Akció munkájára gondolni. Milyen nagyszabású közreműködés folyt papok és laikusok között. Gondoljanak csak P. Banghára, P. Böle Kornélra, hogy ne soroljam tovább, és látni fogják azokat a laikus szervezeteket, amelyek ezen nevek hallatára felcsillannak“. Úgy tűnik, mintha paptestvérünknek igaza lenne. Ha valaki a század eleji egyházunkat úgy képzelné el, hogy a papság az anyamadár szerepét töltötte be, a laikusok viszont a magatehetetlen kisverebek voltak, akik csak sárga csőrüket tátogatták a lelkipásztorok felé, mondom, ha valaki ilyen egyházképpel rendelkezne, bizonnyal nagy tévedésben élne. Viszont azt sem zárhatjuk ki, hogy a múlt papképének is erős a társadalmi és egyháztörténeti színezete. Sarkítva mondhatnánk, hogy a régi világ a sok kiskirály hatalmának jegyében mozgott. Akarva, akaratlanul a papra is ráragadt ez a korszellem, bizonyos értelemben „egyeduralkodó“ volt a maga „kiskirályságában“, a plébánián. Még napjainkban is hallhatjuk elvétve: A plébániámon én vagyok a püspök és a pápa! (Ezt a kijelentést persze lehet jól is értelmezni.) Emellett a püspökről és papról csak nagy tisztelettel, szuperlativuszban lehetett beszélni: túlhangsúlyozták méltóságát, rangját és hatalmát. Főtisztelendő, méltóságos, kegyelmes úr, milyen furcsán csengnek ezek a címek. Elméletileg, de különösen gyakorlatban kiegyenlítődött a pap és az egyház fogalma. Kishíján érvényes volt itt is: Az egyház, én vagyok! A laikusok kik voltak? A „híveim“, amelynek érdekes mellékzöngéje is lehetett: a pap hívei. Többé-kevésbé a gondozottak, az ellátottak, még az egyletekben és társulatokban is. Ha most azt állítanánk, hogy a múlt rossz volt, viszont az, amit a jelen társadalmi és egyházi hullámzás hoz magával ez „a helyes", nem sokra mennénk. Az Egyház élt a múltban is! Ugyanakkor viszont, ha visszaszeretnénk varázsolni a múltat, talán nem tennénk jó szolgálatot a ma Egyházának. Mit tegyünk tehát? Tanulmányunkban tépelődünk, keresünk. Vizsgáljunk meg néhány világi és egyházi változást és ezek hatását a pap egyéniségére, majd kutatjuk annak lehetőségét, hogy a pap pap maradhasson a változások közepette. Ha nem is fedünk fel kimerítő és mindenkit megnyugtató válaszokat, mégis — Mesterünk ígérete szerint — „aki keres, talál" (Lk 11,10). 1. Változások sodrásában A pap életét minden korban befolyásolták és részben meg is határozták, többek között, a „társadalmi környezet“ és változásai, valamint az Egyház ren2 17
