Szolgálat 67. (1985)
Tanulmányok - Walter Kasper: Papi lét és küldetés
rint azonban Isten lelke átfogóbb és nagyobb az Egyháznál. Nem zárhatjuk be a templom falai közé. Ott fúj, ahol akar: mindenütt működik az egész teremtésben s történelemben. A Római levél 8. fejezete szerint az egész természet sóvárog és vágyódik, s a teljes emberi történelmet a szabadság jövendő országa felé vezeti a Lélek. A „névtelen keresztény“ kifejezés ugyan nem találó, a mögötte rejlő igazság azonban tagadhatatlan. Ezért a lelki ember nem vonulhat vissza kamrájának csendjébe, figyelnie kell az idők jelére. Ügyeljen a világ hamis prófétáira is, hogy a kor kérdésein keresztül jobban megérthesse az evangéliumot s a tényleges helyzetnek megfelelően hirdesse. A pap missziója tehát nemcsak az Egyháznak szól. Benne, vele és belőle a világhoz is van küldetése. Félreértenénk a pap megbízatását, ha azt gondolnánk, hogy elég — üggyel-bajjal — megőrizni a meglevőt. Engedjük, hogy szívünkben visszhangra találjon a fiatalság s az ún. távolesők keresése. Ilyen értelemben a bevetés az emberhez méltóbb rendért és társadalmi igazságosságért a papi küldetés része. A régi szerzetesszabályt: „Óra et labora“, Roger Schützcel ma „Harc és szemíélődés“-nek fordíthatjuk. A pap egyházi mivolta Ez a pap lelki dimenziójának harmadik szempontja. Az Egyház a Lélek helye és szentsége, ezért a papi hivatal lelki jellege egyháziasságot kíván a paptól. Ha az Egyház a Szentlélek szentsége, akkor nem a pap énje, véleményei, szándékai, érdekei és igényei, hanem az egész egyházi hitközösség nagy „mi“-je a Szentlélek helye és eszköze. Jézus Krisztus Lelke teszi a közösséget az Ö testévé, amelyben minden tag rászorul a többire. Ezért szent Pál szerint a Lélek valódi működésének, valamint a szellemek megkülönböztetésének mércéje éppen az, hogy szolgálja-e az egység építését vagy viszályt, esetleg állandó ellentétet támaszt. Főleg a papra áll: „Ne szakítsátok szét az egység kötelékét.“ Csak a püspök vezetése alatt álló papi közösségben lehetséges a papi szolgálat. A közösségvállalás azonban nem kritikátlan, fejbólogató, elvtelen alkalmazkodás. Éppen, mert az Egyház a Szentlélek szentsége, helye van a jogos kritikának. Ugyanis a „szentség“ nem egyenlő magával a megszentelő Lélekkel. Szentek és bűnösök együtt élnek benne a világ végéig, mi is hozzá tartozhatunk. Egészséges feszültség nyilatkozik meg az Egyház látható, intézményes oldala és lelki dimenziója között. Úton van, s csak az idők végén teljesedik be. Ezért teológiailag és lélektanilag lehetetlen, hogy korlátlanul, mindenben és mindenkivel azonosulhassunk az adott Egyházban. A tényleges kapcsolat lehetővé, sőt szükségessé is teszi a kritikát az Egyházban. Szaván fogja s mércéjét, Jézus Lelkét állítja eléje. így jártak el a nagy szentek. A szervezetekkel szembeni egészséges kritikával párosuljon azonban az egyéni szubjektivitásunk iránti bizalmatlanság is. Csak akkor haladhatunk a tárgyilagosságban, ha engedjük, hogy minket is rostáljanak meg egy nagyobb összefüggésben. Egyháziak vagyunk, ha őszintén helyezzük magunkat az Egyház egészébe: saját szerepünknek valós értéket tulajdonítunk. Azaz felfogásunkat nem abszolutizáljuk, hanem hallgatjuk a másik szavát is, s nem vágjuk 15
