Szolgálat 67. (1985)

Tanulmányok - Walter Kasper: Papi lét és küldetés

A pap különleges megbízatást kapott erre a pásztori szolgálatra. A jó Pásztor módjára, aki életét adja juhaiért, összegyűjti, vezeti és irányítja a nyájat. Éreztetnie kell, hogy Isten Jézus Krisztusban föltétel nélkül elfogad minden embert. Ezért teremtse meg a testvériség olyan terét és az emberiesség olyan szakaszát, amely értékeli mindenki adottságát és feladatát. Fedezze fel és élesztgesse a különböző karizmákat. Biztassa, hagyjon nekik teret, építse be őket a közösségbe. A pap tehát lelkipásztori szolgálatot is végez, a szó eredeti értelmében.

A közösség vezetésében gyakorolt lel kipásztori szolgálat több tehát a puszta szervezésnél és ügyintézésnél. A közösség vezetése lelki szolgálattétel. Megvalósul, amikor Isten szavát hirdetjük, a szentségeket, s főleg az eucha- risztiát, mint az egység szentségét ünnepeljük. Nem utolsó sorban pedig személyes tanúságíétellel. Mert az emberbarát Isten, emberi közvetítéssel, az emberek egész életstílusával akar közöttünk lenni. Egész embert és sajátos életstílust kíván tehát a jó Pásztort követő lelkipásztori szolgálat. Olyat, amely egyszerű, szerény, igénytelen, nyílt, hozzáférhető, testvéri, kész párbeszédre és közvetítésre, megbocsátásra képes. Másrészt viszont határozott, világos, egyértelmű, örömmel vesse a pap magát munkába, vállalja a felelősséget, s legyen az embervezetés művészetének mestere.

Egyetlen mondatban összefoglalva: pap annyit jelent mint plébánosnak lenni.

Kiút a paphiánybói?

Az utóbbi meghatározás feltárja a jelen krízis egész kiterjedését. Tudjuk, hogy már ma, de főleg a közeljövőben sokkal több plébániánk lesz mint plébánosunk. De a plébánia plébános nélkül ellentmondás. Mert a keresztény közösség lényege igényli, hogy valaki ellássa azt a hivatalt, amely szolgálatai betöltésére neveli. Központjában az eucharisztia áll: lényegében tehát eucharisztikus közösség. Az egység eucharisztikus szentsége azonban nem létezhet az egységet szolgáló pap nélkül. Nehéz helyzetünkben számos laikus munkatársra találtunk. Nélkülük nem végezhetjük, s nem is kívánjuk végezni szolgálatunkat. Mégis, ezek a munkatársak csak átmeneti „pappótlékok". Sajátos küldetésükre akkor is szükség van, ha elegendő a pap. Következmény: a paphiányt csak papok szüntethetik meg. Hosszútávon egyetlen elgondolás sem segít, ha megfeledkezik az ügy velejéről. Ahelyett, hogy megoldanák a krízist, csak súlyosbítják.

Tudom, hogy rendkívüli esetekben (pl. betegségben) a szentmisén kívül is áldozhatunk. De nem használjuk rosszul ezt az elvet, amikor rendszeresítjük a szentáldozást az ún. papnélküli vasárnapi igeliturgián és áldozási istentiszteleten? Nem esünk vissza a régi hibába, amikor oly könnyen és rendszeresen ál- doztattunk a szentmisén kívül? Nem kellene nyíltabban megvitatni az ún. „viri probati“ papszentelését, akik joggal lehetnének plébánosok? - Ez a kérdés újabb problémákat vet fel: házas férfiak szentelése nem oldana meg minden problémát. Az alapkérdés nem az, hogy a klérus házas vagy nőtlen legyen-e,

12