Szolgálat 66. (1985)
Tanulmányok - Puskely Mária: Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet
sem, igazi, erős, nagylelkű szeretettel! Újból kezdődtek az összejövetelek, de már semmi sem tudott elszakítani Tőle, hiszen az ember Érte tesz mindent, a lélek legmélyéig hatoló isteni tekintete alatt. A világ kellős közepén is rá tud figyelni az ember a szív csendjében, amely szív csak az övé akar lenni! Gyakran bejártam „kármelembe“, segítettem a külső nővéreknek a templom díszítésében, barátnőimmel énekeltünk, ha kellett, muzsikáltunk is. 1900 februárjának egy reggelén a kármel társalgójában találkoztam a domonkos P. Vallóéval. „Ó, ez a páter a kezében tartja a Szentháromságot!“ — mondta a híres szónokról tréfásan az egyik nővér. Nos, ő magyarázta meg nekem, mi is történik voltaképp a lelkemben. Hogy lelkemben él az Atya, a szeretett Fiú és a Szentlélek ... Alig vártam, hogy elhallgasson, annyira elragadott ez a valóság. Rendkívül nagy hatást gyakorolt rám, szavai nyomán szinte összeroskadtam az isteni szeretet alatt. Soha nem felejtettem el, amit a végtelen szeretetről mondót, „Aki keresi, szinte üldözi lelkünket.“ Első szentáldozásom 10. évfordulóját a „puszta hitben“ ünnepeltem. Soha nem éreztem még magam annyira gyöngének, nyomorultnak, mint abban az időben. De nem a vigasztalást, édességet kerestem, hanem Jézust, és azzal bátorítottam magam, hogy azért szeret, mert ilyen gyönge vagyok. Kötetre való levelet írtam ebben az utolsó időszakban, örömmel, szorongással, fájdalommal vettem búcsút mindenkitől. 21. születésnapomra ismerőseim fényes estélyt rendeztek. Köztük voltam, egész szeretetemmel, szívem ugyanakkor békés csöndben Jézusnál időzött. Csodálatos, hogy a szeretet milyen akrobatamutatványokra készteti a véges kis emberi szívet! Szívembe akartam rejteni mindenkit, akit szeretek, hogy a kármelen imádkozzam értük. És oly sokan voltak... Csak Jézussal tudtam őket számontartani. Júniusban a lábam fölmondta a szolgálatot, majd két hetet ágyban töltöttem. „Meg voltam fosztva a szentáldozástól, de a jó Istennek szüksége van-e erre, hogy hozzám jöjjön? Ó, ki tudna minket elszakítani Attól, akit szeretünk, Aki megragadott minket, hogy egészen magáévá tegyen?“ Látnom kellett édesanyám és Guite szenvedését. Velük gyötrődtem: a kereszt lábánál adtam nekik randevút, ott mindig megtalálnak majd ... 1901. augusztus 2-án reggel közösen részt vettünk a szentmisén, majd édesanyám a klauzúra ajtajához kísért. Jobban szerettem őt, mint valaha, és tudtam, hogy Jézus kárpótolja majd élete legnagyobb áldozatáért. Megöleltük egymást és én már bent is találtam magam a szent kármelben. Jézusról nevezett Germaine anya és a közösség fogadott. Elsőpéntek volt, szentségimádás az imakóruson. Germaine anya itt ajánlott fel először az Úrnak. Aztán elfoglaltam a cellámat, amelynek legfőbb és egyetlen ékessége egy korpusz nélküli nagy fakereszt. A dijoni kolostor új kármel alapítására készült, munka tehát akadt bőven. A Kármelen mennyországomat találtam meg a földön, drága magányomban, ahol egyedül lehetek Istennel. Mindent Vele teszek, isteni örömmel megyek mindenhová. Söprők vagy mást dolgozom, vagy imádkozom, mindent jónak, el- ragadónak tartok, hiszen mindenütt Mesteremet látom! 61
