Szolgálat 65. (1985)

Eszmék és események - Vatikáni beszámoló (Szabó Ferenc)

érthető részben a latin-amerikai forrongó egyházak helyzete miatt (a Pápa apostoli útja során jan. végén és febr. elején többízben ténylegesen hivatkozott is rá); másrészt azért is, mivel Ratzinger bíboros éppen a dokumentum megjelenésének idején folytatott megbeszéléseket Leonardo Boff brazil ferences teológussal, aki az ún. felszabadítás-teológia egyik jeles képviselője. Ezenkívül a perui püspökök „ad limina látogatása“ alkalmával szintén tárgyaltak a témáról. Ennek eredménye lett a püspöki kar hosszú dokumentuma e teológiáról; ebben a Kongregáció általános elveit alkalmazták a sajátos perui helyzetre. Ismeretes, hogy a felszabadítás-teológia másik neves képviselője Gustavo Gu- tiérrez perui pap.

Maga az utasítás nem nevez meg egyetlen teológust sem. Széles távlatokat tart szeme előtt, mégha elsősorban a latin-amerikai helyzetet veszi is figyelembe, ahol a kérdéses teológiai irány megszületett. Legalább tíz évvel G. Gutiér- rez ismert, „A felszabadulás teológiája“ c. könyve megjelenése előtt a latinamerikai társadalmi és politikai helyzet forradalmi mozgolódást váltott ki, főleg az értelmiségiek és az egyetemi ifjúság körében. Új módon kezdték értelmezni a keresztény hitet és annak társadalmi követelményeit. Ennek még nem volt semmi köze az ún. politikai teológiához (amelynek egyik képviselője a Rahner- tanítvány, J. B. Metz). A bázisközösségek megszületése és terjedése Brazíliában és másutt, fokozottabban a szegények, a katonai diktatúrák által elnyomottak felé fordította a figyelmet; Hogyan lehet megszabadítani őket a társadalmi igazságtalanságtól, hogy lehet emberhez méltó életkörülményeket teremteni?

Elindult a teológiai eszmélődés is: Igaz, hogy Krisztus szenvedése, keresztje által váltott meg bennünket, de vajon a szegény, kisemmizett, kizsákmányolt népnek passzívan tűrnie kell sorsát, éspedig azzal a meggondolással, hogy ez a megváltás útja? Egy bizonyos dolorizmus és fatalizmus nem lehet a felszabadító Krisztus üzenete, aki örömhírt hozott a szegényeknek! A medellini és pueblai konferenciákon a latin-amerikai püspökök (a Zsinat és az egyház szociális tanítása szellemében) megjelölték a teljes felszabadítás útját. Az Evangelii nuntiandi kezdetű buzdítás alapján hangsúlyozták, hogy az evangelizálástól elválaszthatatlan az ember társadalmi előmozdítása, az igazságosságért és az emberi jogokért folytatott küzdelem.

Egyes teológusok azonban gyökeresebb eszméket kezdtek hirdetni: az evangéliumi üzenetnek csak a társadalmi vonatkozását hangsúlyozták; elméletben és gyakorlatban felhasználták a marxista társadalmi elemzést; új egyházképet kezdtek kidolgozni (az ún. „népi egyház“ eszméjét), bírálva a hierarchiát. Az a veszély állt elő, — főleg mivel a gyakorlati lelkipásztorkodásban elkötelezett papok leegyszerűsítették a teológiát, hogy az Evangéliumban rejlő „forradalmi“ erőket felszabadítsák és a társadalmi-politikai felszabadítás szolgálatába állítsák —, hogy az üdvösség üzenetét, amely teljes felszabadítást hirdet, egysíkúra fokozzák le. Felejtik, hogy mindenekelőtt a bűntől kell megszabadulni, amely minden társadalmi rossz forrása. Szem elől tévesztik, hogy az ún. „szociális“

74