Szolgálat 65. (1985)
Az egyház szava - Buzdítás a kiengesztelődésről és a bűnbánatról
tették, nem volt érdekes emberi törekvésük és egységük számára.“ Az ősbűn bibliai leírása is engedetlenségről beszél; az első emberpár olyan akar lenni, mint Isten, kizárja Istent... Az emberi történelem is ezt tanúsítja: a bűn Isten kizárása, szakítás Istennel, engedetlenség Istennel szemben. A bibliai történet továbbá a testvérek széthúzását, megosztottságát jelöli meg a bűn következményeként ... Minthogy a bűnnel az ember, a teremtmény visszautasítja az Istennek kijáró engedelmességet, megbomlik belső egyensúlya, ellentmondásba keveredik és következésképp embertársaival és a teremtéssel való kapcsolata is megbomlik. A belső egyensúlyhiány és rendezetlenség megnyilatkozik a társadalmi életben is. Ezért mondhatjuk, hogy a személyes bűn következménye a szociális bűn. Bizonyos értelemben minden személyes bűnnek van szociális következménye is. „A bűn igazi és sajátos értelemben mindig személyes tett, mivel az egyén szabadságának, szoros értelemben nem a csoportnak vagy a közösségnek a tette. Az embert korlátozhatják vagy ösztönözhetik különböző külső és belső tényezők vagy hajlamok, bűnös szokások ..., amelyek kisebb nagyobb mértékben csökkenthetik szabadságát: felelősségét és bűnösségét. De hitigazság, amelyet a tapasztalat és az értelem is megerősít: az ember szabad. Nem lehet ezt az igazságot avval mellőzni, hogy a struktúrákra, rendszerekre vagy másokra hárítjuk a felelősséget az egyesek bűneiért.“ A szinóduson gyakran beszéltek a .szociális bűnről' is. Ennek több jelentése van. — Szociális bűn mindenekelőtt azt jelenti, hogy a titokzatos és nagyon valóságos emberi szolidaritás folytán minden személyes bűn valamiképpen kihat másokra is. Mintegy a szentek közösségének a visszáját idézi elő. — A bűn szociális lehet annyiban is, hogy közvetlen támadás a felebarát ellen. így szociális bűn minden vétség az ember jogai ellen, kezdve a élethez való jogon (beleértve a születendő gyermekét is!) egészen az Isten tisztelet szabadsága elleni bűnökig. Végül szociális bűn mindaz, amit a közjó ellen követnek el; pl. ha a politikai, közgazdasági, szakszervezeti vezetők intézkedéssel vagy mulasztással a fejlődés, a munkások joga, a család vagy a társadalom jogos érdekeit elnyomják vagy megsértik. „Az Egyház hirdeti, hogy az ilyen társadalmi bűnök a személyes bűnök gyümölcsei, felhalmozódásai, kijegecesedései", mégha nem is ismerjük egyes esetekben a pontos összefüggést a személyek és a közösség magatartása között. Ennélfogva a szociális bűnöket csak analóg értelemben hívhatjuk bűnnek. A szociális bűnök tárgyalása soha se vezethet arra, hogy az egyén felelősségét aláaknázzuk. Az emberi értelem szakadatlanul kutatja a bűn súlyosságának kérdését is. A Szentírás alapján (I. főleg Lev 18,26-30; 19,4; Kiv 21,17; 1Jn 5,16-17: „Van halált jelentő bűn is; ... de van olyan is, amely nem egyenlő a halállal!“) az egyházatyák és a teológusok megkülönböztetnek halálos és bocsánatos bűnöket. „Amikor az ember — idézi a dokumentum Aquinói Szt. Tamást — a bűn által annyira elfordul végső céljától, Istentől, akivel a szeretet kapcsolja egybe, hogy szakít vele, akkor a bűn halálos; ha a lelki rendezetlenség nem vezet az 63
