Szolgálat 65. (1985)

Tanulmányok - Sajgó Szabolcs: Aki keresett - és talált

sikere azonban lehetővé teszi, hogy egy kis kunyhót vegyen a művészek és radikálisok telepén. A „természetes boldogság“ ideje következik. Néhány röpke évre megismeri az otthon és a családi élet megelégedett légkörét. Felfedezi a világ szépségét, nemcsak a küzdelmet és a kegyetlenséget. Ebben a „természetes boldogságban“ kezdi hinni egy természetfeletti boldogság lehetőségét. „Akit szerettem és akivel természetes házasságban éltem — írja —, angol származású anarchista biológus volt.“ Együtt horgásztak, tanulmányozták a csillagokat, együtt barangoltak a belvárosokban. Dorothy többet kezdi fontolgatni, latolgatni a dolgokat. És azt veszi észre, hogy ismét olvassa a Bibliát s imádkozni akar. A férfi, Forster számára azonban a vallásról való beszélgetés értelmetlen és nyomorúságos butaság. Dorothy nem egyezett Forster pesszimizmusával és szélsőséges individualizmusával sem. Reménykedett, hitt az ember erejében, hogy megváltoztassa a világot, saját életét.

1925 nyarán ismét állapotos lett. Ennek a ténynek jelentőségét életében nem lehet eléggé hangsúlyozni. Kísértette előző terhességének emléke. Ugyanakkor sokáig azt hitte, hogy nem képes kihordani egy gyereket. És mindezekben érezte, hogy ismét lehetőséget kapott élete megújítására, örömében és hálájában első gondolata Isten volt. Biztos elhatározásában, hogy gyermekét majd katolikusnak kereszteli. „Tudtam, nem akarom, hogy majd ő is éveken át tévelyegjen, ahogy én tettem kétségek és bizonytalanságok közt, fegyelmezetlenül és erkölcstelenül.“

1926-ban megszületett lánya, Tamar Theresa. Egy apáca segítségével, akivel a tengerparton ismerkedett meg, gyermekét hamarosan megkeresztelték. Forster keserűen szemlélte mindezt. Világos volt, hogy ezen az úton vége szakadt közös életüknek. Dorothy a maga habozó módján Róma egyháza felé fordult, s Forster ezt beteges menekülési vágynak látta. Semmi köze sincs az egyházhoz, és ha Dorothy annak része lenne, hozzá sem. Dorothynak világos volt, hogy „katolikussá lenni azt jelenti számomra, hogy elveszítek egy társat, akit pedig annyira szerettem. Ahhoz a ponthoz érkeztem, ahol a kérdés már egyszerűen az, hogy Istent vagy Forstert választom-e.“ Fájdalommal, bizonytalanul Istent választotta. Feszült légkörben egy nehéz év következett. Végezetül egy alkalommal szorgalmazta a szakítást. Másnap megkeresztelkedett. Nem érzett semmi különösebb örömet, írja később. Az egész egyszerűen olyan valami volt, amit meg kellett tennie.

Katolizálásában nem vonzotta finom szellemi és esztétikai boncolgatások élvezete. Egy apáca és a Baltimore-i katekizmus irányította hittani, teológiai képzését. A tömegek, a bevándorlók egyházához csatlakozott, amelyről apja becsmérlően mondogatta, hogy „az ír rendőrök és a mosónők egyháza.“ De korábbi élete során megtanulta becsülni a keményen dolgozó embereket. S lassan felismert a misére járó családokban olyan értékeket, melyeknek ő híjával volt és irigyelt: az élet egésze és szentsége iránti érzéket,« rendet és engedelmességet. Ez utóbbit korábban megvetette. Most azonban „ahhoz a ponthoz érkeztem, ahol már engedelmeskedni akartam ... elfáradtam tenni azt, amit én

50