Szolgálat 65. (1985)
Tanulmányok - Maurice Bellet: Becsületesség az autókormánynál
berek megútálnák a gépkocsit, nem vásárolnák többé, ez lenne szó szerint a világ vége! Az autó gazdasági fontossága azonban szükségletekre és vágyakra épül. A szállítás igényét elégíti ki, jóllehet nem egyedül, mert ott van még a vonat, a repülő, a hajó is. A maga nemében azonban nem helyettesíthető, legalább is súlyos következmények nélkül nem. Az autó hatékonyan közrejátszott, hogy megszűnjön a régi világ: az önmagában zárt falu és vidék. Ismerek olyan falut, amelynek a fele a húsz-harminc kilométerre fekvő városokba jár dolgozni. A falu külvárosi lakhellyé vált. Az anyák ugyanezen városokba viszik gyermekeiket zene vagy tánckurzusokra. Amint említettem, a gépkocsi főleg szimbolikus tárgy. Az „új kultúrát“, amely már megérkezett hozzánk, három tárgy jellemzi: az autó, a televízió és a számológép (computer). Kétségtelen, hogy még más is, de ez a három a legfontosabb, a legdöntőbb. Ebben a modern kultúrában otthonos az erőszak, amit az autó tanúsít. Most nem a vezető erőszakosságára gondolok, hanem a tárgyban rejlőre. Éppen azért ez a fajta erőszak nem tartozik a pszichológia vagy az erkölcstan hatáskörébe, hanem a mi, emberi világunk összetevői közé. Ez persze nem jelenti azt, hogy világunk csupa erőszakosság, vagy hogy az autó pusztán romboló tárgy. A gépkocsi egyszerre elszigetel és összeköt. Hogy ezt megértsük, meg kellene ismételni mindazt, amit a zárt és szófián térről mondottunk. Az úton nincs személyes kapcsolat és gondolatcsere, főképp nincs kapcsolat a beszéd által. Tudom, minden közlekedési eszközre áll ez. A kommunikáció, a közlekedés a szállításra szűkül le. Luxusvonatainkon sem beszélünk többet. Régen, és a fejlődő országokban még ma is, beszélnek a közlekedési eszközökön. Az autó a végletekig viszi az elszigetelődést. Ugyanakkor az autó maga egy tömeg, tömeg a szó szoros értelmében. Gyártása, üzemanyagellátása oly hatalmas kollektív erőkre támaszkodik, amelyek előtt az egyén semmivé törpül. A kocsi ezeket az erőket képviseli tulajdonosa előtt. Ki képes igazán megjavítani kocsiját? Ne is kérdezzük azt, hogy ki gyárthatna egyet? Vagy, kinek a kertjében vannak olajforrások? Az autó az ésszerűség csúcspontja, ugyanakkor téboly is. Tökéletesen képviseli világunknak azt a láncszemét, emelyben a csodálatos technika olyasmit is kitermel, amivel az egész emberiséget többszörösen el lehet pusztítani. Az autó, a számító és önműködő gépek az ipar, a kivitelezés és a hatékonyság csodálatos művei. De ugyanezek az utak őrült durvaságának, a tébolyult megrekedéseknek és a városok lehetetlen dugóinak okozói is. A gépkocsi meghódítja a teret és az időt s aláveti a sebességnek. Az ország, a vidék elveszti valóságjellegét. Nem tapasztaljuk meg az idő múlásának nehézkességét, amikor valóban átszeljük azt. Az autó mindenen átsuhan. Még- inkább áll a repülőre. Az idő és tér ténylegesen összezsugorodik. Erőszakot követünk el azon, ami csak idő árán közli magát az emberrel: a hatalmunkat felülmúló csírázáson és érlelődésen. 46
