Szolgálat 65. (1985)

Tanulmányok - Ritter Márton: Gondolatok a becsületességről

Ki ne szeretné, ha a többiek többre tartják, mint ami valójában? A társadalmi életben bevett szokás, hogy valakit „feljebb titulálnak“, mert ez általában mindenkinek jólesik. A reklámok, az újsághirdetések mind ezt a magatartást sugallják: ha nem is vagy fiatal, legalább öltözködéseddel, kozmetikai „segédeszközökkel“ keltsd azt a látszatot, mintha fiatal lennél. Melyikünk tud ellenállni a „farizeizmus“ e fajtájának? S milyen büszkék vagyunk, ha valaki fiata- labbnak tart, mint amilyenek valóban vagyunk. „Látszani“, ha már nem „lehetünk“!

Ki ne szégyellené, ha nem üti meg azt a mértéket, amelyet önmaga vagy mások elvárnak tőle? Ilyenkor is gyakran engedünk a kísértésnek, hogy azt, amit a valóságban nem értünk el, legalább látszatra elérjük. A dolgozatírásnál való csalástól egészen a doktori cím vagy más „rang“ megvásárlásáig érvényesül ez a látszatra-törekvés.

4. Van a farizeusi magatartásnak másik fajtája is, amiről kevesebbet beszélnek mint a „többnek-látszásról", pedig gyakrabban előfordul, mint ahogyan gondoljuk. Nem egy ember kevesebbnek akar látszani mint ami. Ez a kijelentés első pillanatra meghökkenthet. Egy példa azonban jól megvilágítja gondolatunkat.

Iskolában gyakran megtörténik, hogy egy-egy jó tanuló „nem mer“ jól felelni, még akkor sem, ha tudja a leckét, nehogy a többiek „strébernek“ tartsák. Inkább hajlandó rossz jegyet zsebre vágni, nehogy társai kizárják a közösségből. — Gyerekes magatartás? — Az első cigaretta, az első lopás igen gyakran ennek a magatartásnak a rovására írandó, egészen a kábítószerek első — és sajnos legtöbbször nem utolsó — „kipróbálásáig“.

Egyesek talán csodálkoznak, hogy példáink a gyerekek vagy az iskola életéből származnak. Az olvasók felnőttek, s esetleg azt a következtetést vonják le, hogy mindez rájuk már nem vonatkozik, ők már kinőttek a gyerekcipőből. — Eljárásomnak két fő oka van. Munkaterületem, életelemem az iskola, a nevelés. Természetes tehát, hogy elsősorban a gyermekek életét figyelem. Kétségtelen, hogy meg lehetett volna változtatni a példákat. Tudatosan nem tettem, mert — s ez a második ok — ezeken a példákon keresztül érzékelhetjük, hogy az, amit mi, felnőttek a gyerekeknél oly könnyen elítélünk, a mi életünkben is nagy szerepet játszik.

Ki ne nevetett volna már társaságban olyan viccen, amelyet egyébként ő maga semmiképpen el nem mondana? Ki ne szégyellte volna hitét, vallásos meggyőződését olyan környezetben, amely nem az ő véleményét vallotta? Ki ne hivatkozott volna már arra, hogy „mit mondanak majd a szomszédok?“ stb.

Krisztusibb becsületesség felé

1. Boros László „Az emberben felénk hajló Isten“ című könyvében az első fejezet „Elmélkedés az igazlelkűségről“. Bevezető soraiban írja: „Nézzük meg először saját életünket őszintén. Vannak benne becsületes, világos és nyílt pil22