Szolgálat 64. (1984)

Halottaink - Sümegh Ferenc Lothár OSB (Galambos Iréneusz OSB)

ben megnyilatkozott: „bömböl az öreg ágyú", mondogatták, ha a tanácsteremben megszólalt." Hasonlóképpen nyilatkoztak Lothár atya tanítványai is róla Kammerben vagy Kastlban s ő nem is bánta, hogy így dédapja nyomdokába lépett.

Székesfehérvárott született 1907. október 4-én. Vácott a piaristák gimnáziumába járt, majd a bencés rendbe lépett. 1931-ben szentelték pappá. Latin és magyar-szakos tanári oklevelet szerzett a pesti egyetemen. Rendi működését Pannonhalmán kezdte el mint karnagy és hitoktató. 1932-től 1934-ig Kőszegen tanár, énekkarvezető, ház- és kertgondnok. 1934-től 1941-ig Pápán működött mint tanár, kéttornyúlaki miséző és a Kárpát dalárda és zenekar karnagya. 1941—42-ben tábori lelkész a 34. gyalogezrednél az orosz fronton. 1942-től 1944-ig Komáromban tanár és Nemesócsán miséző. 1944. októberétől 1945 júniusáig Bakonybélben rejtőzik a nyilasok elől. 1945-től Sopronban tanár. Újságcikkei miatt néhány napig internálják és fél évig rendőri felügyelet alá helyezik. Az iskolák államosítása után káplán a soproni Szt. György templomban 1950. július 11-ig. Ezen a napon — a szerzetesrendek feloszlatása kapcsán — néhány rendtársával együtt a szolnoki ferences zárdába viszik. Kiszabadulása után 1953. decemberéig orgonista Celldömölkön, majd 1956. november 3-ig ugyanilyen minőségben működött a győrújvárosi plébánián. Erre a korra jellemző az a kis epizód, amit életének ezzel a szakaszával kapcsolatban szeretett emlegetni: A szomszédos győrszigeti plébánián egy kapucinust alkalmaztak sekrestyésként, akit sokan fölkerestek korábbi lelki gyermekei közül. Az egyik hivő Újvárosban is gyónni szeretett volna az ottani világi sekrestyésnél, aki ezt a választ adta: „Nálunk nem a sekrestyésnél, hanem a kántornál lehet gyónni!"

Ausztriába kerülve először a soproni erdészek, majd az obertrauni szövetségi tornásziskolában elhelyezett magyar menekült gyermekek tanára. Amikor pedig a különböző segélyszervek több magyar gimnáziumot is szerveztek, így a Linzi Caritas is az egyházmegye nyaralójában Kammer am Attersee-ben: ennek a gimnáziumnak igazgatója lett. A kammeri iskola feloszlatása után 1958-tól a rendtársa igazgatósága alatt álló Burg-Kastl-i magyar gimnázium internátusának vezetője. 1960 óta nyaranta Mária- cellben tartózkodott, mint a kegyhely által kibocsátott gyászjelentés mondja: „A zarándoklatok ideje alatt május elejétől október végéig szeretett hazája és a világon mindenütt szétszórtan élő honfitársai lelki igényeit szolgálta. Fáradhatatlan gyóntató- juk, segítőjük és jópásztoruk volt. Novembertől május elejéig más lelkipásztori természetű ügyeknek szentelte életét, először Münchenben, később pedig Bécsben." A müncheni Szt. Bonifác bencés apátságban ma is szívesen emlékeznek vissza azokra az évekre, amikor Páter Lothár a lelkipásztorkodás minden vonalán készségesen segített, szabad idejében pedig szívesen kereste föl a magyar családokat, látogatta á hangversenyeket. Még ma is emlékeznek kritikájára, amellyel a családlátogatás elhanyagolására hívta föl a figyelmüket. 1974-től Bécsben tartózkodott a téli időben, s néha nyári, máriacelli szolgálatát is meg kellett szakítania, hogy rendtársától, Polgár Vilmostól átvett feladatát elláthassa: a rend külföldi gazdasági ügyeinek, és bizonyos magyar- országi segélyezésnek az intézését is, amelyet 1981-ig végzett. Ennek kapcsán levelezés vagy személyes találkozás révén sok magyar pappal és főpappal került közvetlen kapcsolatba. Gondosan tanulmányozta az egyházmegyék sematizmusait és az Annuario pontificiot, ilyen kérdésekben szinte élő lexikon volt. Bécsi tartózkodása idején is szívesen segített a magyar pasztorációban. Vasárnapokon Kaiserebersdorfban misézett, lelkigyakorlatokat tartott, szónoklatokat vállalt. Előbb a burgenlandi szemináriumban majd a Pázmáneumban lakott. 1981-ben Máriacellben ünnepelte meg aranymiséjét. A szentatya máriacelli zarándoklatát is megélhette. Méltóságteljes, szinte katonás volt a megjelenése, az utóbbi évtizedekben fehér hajkoronája és érzékeny bőre miatt egy ideig viselt fehér szakáll is csak még jobban kiemelte ezt. Csak az utolsó évben rokkant meg. Télen sem hagyta el Máriacellt, ahol pedig teremnek beillő magas szobájában nehezen viselte el a hideget. Egyre fokozódó agyérelmeszesedése következtében sok mindent elfelejtett s a végén már nem ismerte meg még barátait sem. A mária97