Szolgálat 64. (1984)
Könyvszemle - Krisztus közöttünk (Baranyi I.)
körünkben az emberek nagyrésze menekül még a halál gondolatától is. A halál tagadásaként idegenkedünk az öregektől és betegektől, a haldoklókat pedig, leszámítva egyes vidékeket, teljesen magukra hagyjuk. A betegápolás és a haldoklók gondozása ugyan a keresztény irgalmasság műve volt, de a szekularizációs folyamatban intézményessé s irgalmatlanul kereszténytelenné vált. Nikelski műve űrt tölt be és hathatós írt kínál az olvasóknak. P. Sporken Haldoklókkal való bánásmód c. tanulmánya képezi a könyv gerincét. A szerző hirdeti minden ember jogát az élethez, betegápoláshoz és a segítséghez haldoklásánál. Ez a segítség „az ember önmegvalósítására“ irányul. Lényeges része az otthonos ápolás, miközben a beteget „közeli haláláról tájékoztatják“ s ezzel kapcsolatos „félelmeit, bizonytalanságait és kétségeit eloszlatják“. Közben a haldoklók tanácsadásra szorulnak, amit a család, közeli barát, pap, ápolónő s a kezelő orvos nyújthat hathatósan. A szerző beszél a haldoklás orvosi és ápolási szempontjairól, miszerint a beteg panaszai nemcsak kórtünetek; segélykiáltások is, hogy foglalkozzunk vele. A leggyakoribb panaszok: a fáradság, fájdalom, szorongás .... lényegében az emberi méltóság csökkenésével kapcsolatosak. A meghalási folyamatban sorsdöntő szerep jut a haldokló és ápolója közötti bizalmas légkörnek. Közben számolni kell a családdal is, hisz a haldokló és hozzátartozói kölcsönösen hatnak egymásra. Sporken a haldoklás öt szakaszát vázolja Kübler Ross amerikai kutató alapján: menekülés a haláltól, harag, az élettel való alkudozás, halál miatti depresszió és a halál elfogadása. Az ápolásnál és segítségnél, sajátságosán a lelkipásztori segítségnél sem téveszthetjük szem elől a beteg helyét a haldoklás szakaszain. Pl. a szentség elhárítása a legtöbb esetben csak azt jelenti, hogy a beteg a halál visszautasításának szakaszán van. Papra és hívőre egyaránt érvényes a beteggel való bánás taktikája: először emberi kapcsolat, majd igehirdetés s végül a szentség! K. Rahner a keresztény meghalásról és a meghalás stílusáról beszél, majd vázolja és elemzi az egyházi tanítóhivatal ide vonatkozó megnyilatkozásait, miszerint a halál az áteredő bűn következménye, az ember alapvető döntésének végérvényesítése stb. Különösen mélybe hasít, amikor azt fejtegeti, hogy a halál „a keresztrefeszített Krisztus kegyelmének csúcspontja", „az istenszeretet cselekedete“ és a „hit melletti tanú- ságtétel". Ezen értékes kiadvány gyöngéje, hogy a meghalás fázisait tárgyalja Sporken, A. Mauder és Rahner is, a szentkenet liturgiáját vitatja K. Richter, M. Probst és H. Plock, valamint J. Mayer, és A. Reiner; Krisztus halálát és a keresztény hivő halálát párhuzamba állítja Rahner és Mauder is; de a halál és a haldoklás bibliai és eszkatológiai szempontjainak már nem jutott hely, pedig a Biblia nem fukarkodik s Kübler Ross kutatásai is rámutatnak a remény jelenlétére a meghalás minden fázisában. Szerintem, ez az Isten állandóan kínált kegyelmének jele. Nikelski könyve minden pap, orvos, ápoló és idősödő ember úti kalauza s nem hiányozhat azon családok asztaláról sem, ahol súlyos beteg él. A könyv elolvasása után másképp nézünk haldoklóinkra, másképp fogjuk őket kezelni, másképp készülünk szeretteink halálára és majd másképp tekintünk saját életünk végére is. Teleki Béla Krisztus közöttünk. A keresztény Kelet liturgikus közössége átéli az üdvtörténetet. Szent István Társulat, Budapest 1984. 438 o. Nehéz feladat előtt állunk, amikor néhány sorban kell kiértékelni ezt a francia eredetű és a keleti keresztényeknek szánt rendkívüli kiadványt., Hozzá hasonlíthatót nem ismerünk vallásos magyar irodalmunkban. E remekmű sajátossága, hogy hitmagyarázatot, erkölcsi fejtegetést, ugyanakkor énekes- és imakönyvet, sőt ikongyűjteményt is ad az olvasó kezébe. Minden elisme92
