Szolgálat 64. (1984)
Tanulmányok - Hegyi György: Az ószövetségi olvasmányok szerepe a szentmisében
A Zsinat liturgiareformja sokak által és régen várt lépés volt: istentisztelet az anyanyelven. Ennek járható útja: „Úgy kell a szövegeket és a rítusokat kialakítani, hogy az eddigieknél világosabban táruljanak fel azok a szent valóságok, amelyeknek jelzésére szolgálnak." S mivel .......a Szentírásból tárul fel a cselekmények jele és értelme, ezért szükséges, hogy jobban érvényesüljön a Szentírásnak az a bensőséges és élő szeretete, amelyről... a rítusok tiszteletreméltó hagyománya tanúskodik“ (Lk 24). A Zsinat kívánalmai nagyrészt teljesültek. Elkészültek az új liturgikus könyvek. Három, illetve két éves szakaszra beosztva bőségesen tartalmazzák az üdvtörténet kincsestárát, a Szentírás mindkét részét. Hogyan néz ki mindez a gyakorlatban? Nem olyan szépen! Minden készen van, de a hivősereg sok helyen mégsem hallja vasárnaponként mindhárom olvasmányt. Különösen az ószövetségi részeket nem. Sokféle a kibúvó. Aki akar talál is. Néhány a javából: Messze vannak azok már a keresztény érdeklődéstől! A mai ember nem érti, vagy nem akarja érteni ezeket a régi történeteket! Tele vannak érthetetlen szimbólumokkal. Erkölcsi felfogásban is idegen világ az! Hosszúra nyúlik a liturgia. Alig gondolunk a kijelentésre: A két szövetség egyet alkot. Sokszor nem tudunk mit kezdeni vele. A gyakorlatban „lebénultan“ tengődünk az előtt a gazdagság előtt, amit a Szentírás teljessége nyújt. Igaz lenne a mondás: A gazdagság megszegényít? Liturgiánk mai helyzetét egyik zsinati teológussal így fejezhetnénk ki: A liturgia hasonlít egy gipszkötésben kínlódó élő, eleven emberhez, akit most igyekeznek megszabadítani a gipsztől. A testrész elhalt, kissé megbénult, megmerevedett. A kötés eltávolítása után eltart még egy ideig, hogy mozgásba jöjjön és mozgása természetessé váljék. — Ugyanakkor a megmerevedett liturgia mozgásba lendült, új életerőt mutat. A bizonytalanság, a gyámoltalanság, merész lépések és félrelépések után mondhatjuk: A külső reformok megtörténtek, új rítusok bontakoznak ki és élni kezd a liturgia. A külső keret azonban még nem minden. VI. Pál pápa már 1967-ben kijelentette: „Itt az idő, hogy a külső változások megtörténtével a liturgia a jámborság, a lelkiélet iskolája legyen.“ Ezt mozdíthatja elő mindenekelőtt a két szövetség mélyebb összefüggéseinek keresése a szentmise szövegeiben. Lelkiségünk erősödik, ha felfedezzük és alkalmazzuk, hogy mit mondanak ezek a szemelvények Istenről, Jézus Krisztusról, az Egyházról, a világról és saját magunkról. A cél az, hogy az írások lelki tartalma domborodjék ki és ezáltal „Isten népe“ jobban otthon érezze magát az Egyház liturgikus ténykedéseiben. Ebből a szempontból a liturgiareform hitkérdés is. Ezért kell azon fáradozni, hogy az ószövetségi részletek is használatba jöjjenek a szentmisén. A liturgia történetére vetett néhány pillantás és a tartalmi összefüggések meggondolása hathatós ösztökélés lehet, hogy minél inkább értékeljük a szentmise ószövetségi olvasmányait. 42
