Szolgálat 64. (1984)
Tanulmányok - Hegyi György: Az ószövetségi olvasmányok szerepe a szentmisében
mény szerint mér le és értékel. A megcsúfolt tekintély bátorságát veszítette, és Jézust — lelkipásztori „bölcsességtől“ vezetve - mint „nagy Testvérünket és legjobb Barátunkat“ próbáljuk elfogadhatóvá tenni. Húsvét döntő élménye tudatában megfeledkezhetünk-e arról a Krisztusról, akinek nevét hordozzuk a „keresztény“ névvel és méltósággal, és akinek nevében minden imádságunkat zárjuk („aki élsz és uralkodói mindörökké“)? Feledhetjük-e az „ég felhőiben“ vagyis apokaliptikus dicsőségben ítéletre érkező Urunkat, akinek halálát és feltámadását hirdetjük, amíg el nem jön? Eljövetele az idők végén közömbös lehet neked? Saját életed minden nappal elközelgő vége arra int: Imádjuk az Urat, aki Királya mindazoknak, akik itt a földön élnek. Láttuk az ószövetségi szent iratokban a Messiást: hatalmas jogarát kinyújtja Sionból az Úr, hogy uralkodjék ellenségei felett, mert születése óta övé a királyi méltóság a szent hegyen (Zsolt 110,2-3). Előttünk áll az újszövetségi szent könyvekben „a dicsőség Atyja, aki nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta, s a mennyben jobbjára ültette, minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezhető méltóságnak fölébe emelte, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is“ (Ef 1,17.20-21). Osztozunk a Messiás-király nevében és méltóságában mi megkeresztelt hívek, akik az Úr eljövetelének boldog reménységében élünk itt Egyházában, mert tudjuk: „Az Atya mindeneket a Fiúnak lába alá vetett, őt magát pedig az egész Egyház fejévé tette. Az Egyház Krisztus teste és az ő teljessége, aki teljessé tesz mindenekben mindent“ (Ef 1,22). Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei vagyunk. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. De ennek az életnek szenvedései nem mérhetőek az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk! (Róm 8,17-18). Hegyi György AZ ÓSZÖVETSÉGI OLVASMÁNYOK SZEREPE A SZENTMISÉBEN A II. Vatikáni Zsinat nyitottá tette az utat a teljes Szentírás használatához a liturgiában. A lelkipásztori tevékenység minden területén különleges elsőbbséget biztosított az Isten igéjének. A Zsinat első okmányának kibocsátása óta több mint húsz esztendő telt el. Mit ért el a liturgikus megújulás? Van abban igazság, hogy ennyi idő kevés a hatékonyság leméréséhez. Főként ha számításba vesszük, hogy az utolsó reform a liturgia terén V. Piusz pápasága alatt, 1570-ben történt. Mit jelent ehhez a 4 évszázadhoz a közelmúlt 20—21 esztendő? 41
