Szolgálat 64. (1984)

Tanulmányok - Liptay György: Egyedül te vagy az Úr

dulást hirdet és hoz, helyreállít, újra épít, öröméneket sugall (Iz 61,1 kk). Ugyanez a próféta látja előre a Fájdalmak emberét, és tudja, hogy az Úr alázatos szolgájában az eljövendő Messiás jelenik meg. Nem szép, nem ékes, hanem megvetett és utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, mintegy Istentől megvert (Iz 53). Előre hirdeti azonban az Úr szolgájának erőteljes nagyságát és jövendő diadalát: győzelemre jut, fönséges lesz, felmagasztalják és nagy dicsőségre emelik (Iz 53,13). Himnusz jellegű zárószakasz hirdeti a 4. Ebed- Jahve énekben az Úr szolgájának végső győzelmét. Világosság és megelégült- ség tölti el, szenvedésével megigazultságot szerez, és osztályrészül kapja azokat, akikért odaadta életét, akiknek vétkeit hordozta, és majd bűneikért esdekel (Iz 53,12). A szent város felett az Úr dicsősége ragyog: Népek jönnek világosságához, királyok a benne támadt fényességhez (Iz 60,2-3).

Nem hiányozhatik a harmadik prófétai tanú szerepében Jeremiás. Elsősorban saját elszenvedett gyötrelmeivel példázza a szenvedő Messiást, és egy- egy szövegével mindig ott szerepel szentmisénk és az officium nagyböjti olvasmányai között. A vágóhídra hurcolt szelíd bárány képe (Jer 11,19) klasszikusan jelzi a Megváltó kiszolgáltatottságát, egyben pedig a Jelenésekben győzelmesen megjelenített Bárányt. A gonoszok ellen mondott prófétai feddőbeszédek és az ellenük szórt jajkiáltások visszhangzanak Jézusnak a farizeusok ellen elmondott jajbeszédében (Mt 23). Képei előre hirdetik Jeruzsálem végpusztulását és a végítéletet (Mt 24). A próféta keserű panasza: „Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj... Az Úr szava mindennap gyalázatomra vált és csúfságomra“ (Jer 20,7.8), párhuzamra talált annak a Jézusnak halálra való készülődésében, aki a Getszemáni majorban „remegni és gyötrődni kezdett, és halálos szomorúság fogta el lelkét“ (Mk 14,32.33). Bosszúállást sürgető szava, saját életének megátkozása már aligha tekinthető mintának az apostoli egyháztól megrajzolt Krisztus-képnél: „Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmakat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra“ (1 Pét 2,23). Az igazságos bíró viszont azonos lehet az Úrral, akit úgy dicsőít Jeremiás, mint aki „kiszabadította a szegény lelkét a gonoszok kezéből“, és mint „hős harcos melléje állt“ (Jer 20,11). Szép kép arról, hogy a passzív erényeken nevelődött lelki nagyság, a végső kitartás és a törhetetlen reménység meg nem szégyenül. Ott találjuk nála a Vigasztalások könyvében a fiait sirató Ráchelt, akit megvigasztal az Úr: „Aki szétszórta Izraelt, össze is gyűjti, és úgy őrzi mint pásztor a nyáját“ (Jer 31,10). „Igen, jönnek a napok, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Juda házával" (Jer 31,31). „Abban az időben igaz sarjat sarjasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban. Azokban a napokban megszabadul Juda és biztonságban él Jeruzsálem. És ez lesz a név, ahogyan a várost hívják: Az Úr a mi igazságunk;“ (Jer 33,15-16). Csupa olyan erőt árasztó prófétai kép, me,ly jól emlékeztet az Isten országát közénk elhozó Jézusra és a mennyei Jeruzsálemre, ahol majd velünk lakik az Isten, és letöröl szemünkről minden könnyet (Jel 21,3-4).

38