Szolgálat 64. (1984)
Halottaink - DDr. Altdorfer Károly (Confrater)
ma is élő osztályfőnöke mondta róla, akinek nyolc éven át volt módjában megfigyelni őt. Ilyen gyermek- és ifjúévek után szinte természetes volt számára, hogy a győri szeminárium kapuján kopogtasson felvételért nagyszerű érettségivel. Főpásztora meglátta benne a lélek komolyságát és a szellem elmélyülésre szomjazó adottságait, s Bécsbe küldte a Pázmáneumba. Itt szentelték pappá 1940. március 17-én (éppen a győri Könnyező Szűzanya ünnepén!). A bécsi egyetemen teológiai doktorátust szerzett. Majd tovább megy a svájci Fribourgba, hogy — amig a világban a szörnyűséges II. világháború dúlt, — ő tovább töltekezzék tudományokkal. Itt találkozott össze Wilhelm Schmidt-tel, a világhírűvé vált verbita etnográfussal, és az ő lábánál egy életre magába szívta a missziók története és fejlődése iránti lángoló szeretetet és érdeklődést, amely haláláig benne élt. A nagyhírű professzornál újabb doktorátust szerzett etnográfiából. Majd mindezt megtoldotta középiskolai földrajztanár oklevéllel, amelyet ugyancsak Fribourgban szerzett meg francia nyelven. így jött haza 1946-ban. Első papi állomáshelye Mezőőrs, ahol egészen rövid ideig szolgált káplánként. Szolgálatát a lövői káplánsággal folytatta 1946—1948-ban. Ezután önálló lelkészként működött Nemeskéren 1948 és 1953 között. Innen került plébánosként Barbacsra, ahol hosszú időn át: 1953-tól 1981-ig szolgálta a lelkeket. Közben minden héten bejárt Győrbe a főiskolára tanítani. A missziológia, az ökumenizmus és az egyháztörténelem voltak a kedvenc tárgyai. Óriási és nagyon széleskörű tudásából rengeteg színt és érdekességet tudott magyarázataiba belevinni. Az ebédek utáni felüdülés idejében tanártársait is lekötötte, amikor az egyháztörténelem nagy összefüggéseit mutatta meg, vagy amikor a missziókról oly lelkesen beszélt... A magyar szemináriumok kispapjai számára ő írta meg a missziológiai jegyzetet is. Már betegen készítette elő ennek újabb kiadását, beledolgozva a legújabb adatokat, amelyeket római verbita barátjától kapott szinte folyamatosan. Plébánosi és tanári elfoglaltsága mellett 1954-től több éven át szentszéki bíró is volt. Főpásztora — az elismerés jeleként — kinevezte tb. kanonokká. Ezt azonban közismert szerénysége miatt hívei előtt egészen eltitkolta. 1980. február 28-án a Főpásztor újabb kitüntetéssel fejezte ki elismerését iránta: a Győri Székeskáptalan kanonokává és tb. pápai főesperessé nevezte ki. Győri kanonoki lakásába 1981 nyarán költözött be. Sajnos, egészsége csakhamar megrokkant. Az 1982. február 2-án történt operáció — valójában — már a sír felé indította el .. . Betegségében is a közös zsolozsma hűséges részvevője volt, és megmaradt fáradhatatlan tanárnak is. A mindig szerény, csendes és igazán jóságos embert paptestvérei, volt és jelenlegi tanítványai és szépszámú hivő sereg élén kísérte el utolsó földi útján főpásztora, Dr. Pataky Kornél püspök. Temetése 1984. március 3-án délelőtt 10 órakor az érte bemutatott szentmise után volt. Kispapjai vitték le a székeskáptalan kriptájába . . . Mindenki, aki közelében élt, úgy gondol elköltözött paptestvérünkre, mint — a legnemesebb értelemben vett — „jó emberre". Szerény volt, csendes, nem vágyott kitüntetésekre: „csak" jó pap és folyton művelődő tanár akart lenni. Bátran elmondhatjuk róla, bár ő ezt így soha még csak nem is gondolta magáról: elmélyült tudós volt. Mindig jó volt a közelében lenni. Életének sok keresztjét odaadóan viselte. Mindenki iránt hálás volt. Ezt talán nem is tudta mindig úgy kifejezni, mint ahogy érezte, s ahogy csak egy-egy négyszemközti beszélgetésben buggyant ki belőle ... Jóságáért tanítványai, a kispapok, szeretettel szolgáltak neki betegségében. A kedves nővérrel együtt egyikük állt a haldokló közelében akkor is, amikor a „kedves tanár urat" szólította az Úr... Imánk kíséri elköltözött jóságos paptestvérünket, hogy megvajósuljon rajta gyász- jelentésének mottója: „Akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön örökké, miként a csillagok!" (Dán. 12,3.) Confrater 102
