Szolgálat 64. (1984)

Halottaink - P. Pethő Jenő S. J. (T. J.)

nagy papi segédlettel és ugyanő végezte érte a koncelebrált gyászmisét is. Nagyobb tömeg gyűlt össze a búcsúztatásán, mint nagy művészek és egyéb híres emberek temetésén. Ez nem véletlen! Neki a Jóisten még ezzel is elégtételt adott, amit meg is érdemelt. Az egri egyházmegyében levő Farmosra is sokan elkísértük a családi sírboltba a fővárosból. Ö az életszentségre törekedett, ami sikerült is neki.“

Pályafutása igen változatos volt: káplánként, a kispapok tanulmányi felügyelőiéként, hittanárként, százados-lelkészként, a Szt. Imre Kollégium prefektusaként, majd kará- csondi plébánosként szolgálta Isten népét. A sokféle, szinte kétévenként változó munkaterület, és a velejáró sok tapasztalat érlelték benne a későbbi megértő gyóntatót. 1957-től állt a budapesti Szent Imre-templom szolgálatában. Fáradhatatlan vigasztaló és a családok szorgalmas látogatója volt utolsó állomáshelyén is. Szinte egész napját a gyóntatószékben, a betegeknél vagy a temetőben töltötte. Hihetetlenül széles ismeretségi körének mindig lelki segítséget is igyekezett nyújtani. Volt tanítványainak évtizedek múltán is mosolyra derül arca, ha neve szóbakerül, mindenkinek van kedves emléke róla. Paptársai tudták, ha Pista kiül a gyóntatószékbe, akkor szedhetik a sátorfájukat, mert a hívek mind hozzá mennek gyónni.

1983 decemberében hívta őt magához az atyai szó: „Jól van derék, hűséges szolgám. Menj be Urad örömébe!“ Tanítványa

P. PETHŐ JENŐ S. J.

(1898—1983)

Nyolcvanötödik születés- és névnapja megünneplése után agyérgörccsel került az egri kórházba, onnan hazai körülmények közé, ahol 1983. dec. 28-án, a korahajnali órákban eltávozott az élők sorából.

Emberileg szomorúan állunk koporsója előtt, mert az ő példájában a magunk sorsát látjuk: a természet rendje az, hogy jövünk és távozunk s e két mozzanat közötti létet nevezzük élet nek.

P. Pethő Jenő tartalmasán töltötte ki ezt az életszakaszt, úgy, hogy halálos ágyán joggal imádkozta a papi zsolozsmában mindennap elhangzó imát: „'Most bocsásd el, Uram, szolgádat békességben, mert látták szemeim az üdvösséget, melyet mindnyájunk számára rendeltél .. .“

P. Pethő 1898 nov. 15-én született. 18 éves korában az ifjúság veleszületett idealizmusával kereste a tartalmas életstílust és ezt a jezsuita életvezetésben találta meg. Ezért 1916-ban belépett a Jézus Társaságába, a nagyszombati noviciátusba. Tanulmányai végeztével 1927-ben pappá szentelték.

Egyetemi tanulmányainak elvégzése után a kalocsai gimnáziumba kap tanári beosztást, ahol a latin és magyar nyelvet tanítja, mint választott szaktárgyait. Egész életének első felét a kalocsai gimnáziumban töltötte el, tanított, régensként működött a kis-szemináriumban, majd a pécsi Pius-gimnáziumba került, ahol, mint iskola-igazgató működött a legnehezebb időkben. Tanárként közkedvelt volt diákjai körében, mert nemcsak a szellemi fejlődést tartotta szem előtt, hanem a testi egészséget is. Ezért nevelésében jelentős helyet foglalt el a sport. Diák futballmeccseken gyakran vett sípot szájába s a bíró szerepét töltötte be. Maga sem vonakodott a sporttól, kitűnően teniszezett.

Az 1950-es szétszőratás tanári működésének véget vetett. Ezzel kezdetét vette élete második szakasza, az egri főegyházmegyében tevékenykedett, mint lelkipásztor. Először Mezőkövesden, majd Sajóládon s végül Erken volt plébános. Innen ment 1969- ben nyugdíjba. Egerben lakott két gondozó nővérével együtt. Itt a Szent Lajos plébánián vállalt kisegítő szolgálatot, ez abban állott, hogy mindennap misézett, vasárnaponkint prédikált is és sokat gyóntatott. Keresett papi gyóntató is volt. 1977-ben c. esperesi kinevezést is kapott, amelyben nem annyira kitüntetést látott, mint inkább csendes papi munkájának elismerését. Ahogy Kádár László érsek mondotta: „33 évet az egri főegyházmegye szolgálatában töltött el, szinte élete utolsó napjáig hűségesen telje99