Szolgálat 63. (1984)

Halottaink - Msgr. Dr. Mester István (R.)

MSGR. DR. MESTER ISTVÁN (1917—1984)

Személyében nemcsak Krisztus igaz szolgája, nemcsak a római papi kongregáció megbecsült tisztviselője, hanem a magyarok nagy jótevője hagyott itt fájdalmas-hirtelen bennünket.

1917. aug. 20-án született Kassán. Az egri egyházmegye papjává szentelték 1941. jún. 15-én. Teológiai doktorátust is szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Mint helyettes plébános, majd mint az egyházmegyei iroda jegyzője és az egri szeminárium tanára működött, majd az érseki aulában volt szertartó. 1944/45-ben tábori lelkész az orosz fronton. Érseke, Czapik Gyula 1947-ben Rómába küldte, ahol „utriusque iuris" licenciátust szerzett. 1964-ig gondnoka volt a Via Giulián lévő Pápai Magyar Intézetnek. Msgr. Zágon Józseffel együtt létrehozták a római Szent István zarándokházat, amelynek vezetése és sokféle gondja Zágon halála után (1975) teljesen rá maradt. 1952-ben lépett a Szentszék szolgálatába. 1970-ben VI. Páltól prelátusi címet kapott, 1973 júniusában pedig osztályvezető lett a papi kongregációban. ‘Munkája a papság ügyeivel hozta kapcsolatba. Erről természetesen nem beszélt; de rengeteg elfoglaltságot, sok gondot és gyakran szomorúságot jelentett számára. „Minőségi" munkájának legjobb bizonysága, hogy a Szentatya maga is többször közvetlenül igénybe vette információit.

Aki érintkezésbe került vele, nem a „kuriális ember" benyomását kapta. Bár csiszolt modora erre vallott, de élénkebb, mondhatni nyugtalanabb volt. „A mi dolgunk — írta egyik levelében — tenni, ami lehet, s nem idegeskedni; ezt elsősorban magamnak mondom, mert én sem vagyok nyugodt természetű, és nehezen tudom elviselni a lassú dolgokat." Ugyanakkor hajlama volt a töprengésre, saját szavával a belső „megakadásra" is. De tudta, hol kell keresni ilyenkor a megoldást: „Mikor az ember lehetetlen (vagy annak látszó) dolgokat észlel — mint feladatokat —, nincs más, mint a Creator Spiritus-hoz fordulni, Aki a semmiből tud előhozni dolgokat."

Egyházjogi téren állandóan továbbképezte magát. Kiadta Sipos István „Enchiridion Iuris Canonici“ c. művét, számos tanulmányt írt szakfolyóiratokba. Nagyra becsülték kollégáinak tartott előadásait a joggyakorlatról és ügyintézésről. Részt vett a kánonjog revízióján dolgozó pápai bizottság több munkacsoportjában, s azok közt a szakemberek közt is ott volt, akikre a Szentatya a kódex végső lektorálását bízta.

„Tartózkodó egyéniségének látszata alatt a baráti érzés melege rejtezett, s ez végül is meghódított mindenkit" — mondotta gyászbeszédében Oddi bíboros, a kongregáció prefektusa. Különösen népszerűek voltak a szobájában lefolyt délelőtti „munkakávézások", meghitt beszélgetés közepeit.

Kartársait mindig kész volt segíteni tudásával, tapasztalataival. Fölőttesei iránt lojális, de nyílt volt, az elveket illetően nem ismert megalkuvást. Véleményét tiszteletben tartották, mert tudták, hogy jól megalapozott. A tények és helyzetek fölmérésében nagy józanságot és nyitottságot tanúsított. „Benne olyan személyt veszítünk el, aki a komoly tudományos felkészültség, a hivatásos szakértelem, a szorgalmas munka, a becsületesség, az igazságérzés, a papi problémák és a lelkipásztori munka iránt tanúsított megértés értékes példaképe" — mondja a már idézett Silvio Oddi. De belül sokat gyötrődött is a problémákon, amelyeket hordozott.

A honfitársait segítő sokféle tevékenység — amit mind teljesen egyedül végzett — magában is elég lett volna egy embernek. Készségesen állt mindenben és mindenkor rendelkezésre. A Rómába jövőknek szállást, pápai kihallgatásra szóló Jegyet (nem is akármilyet!) szerzett, csoportoknak kihallgatást eszközölt ki, vagy legalábbis gondoskodott, hogy a Szentatya néhány szóval köszöntse őket. Hogy annyi zarándoknak felejthetetlen maradt a római út, abban nem kis része volt. Azután ott volt kiterjedt levelezése. Iskolatársaival, kispaptársalval haláláig érintkezett, melegen érdeklődött sorsuk iránt. De írtak sokan mások is, ismerősök és ismeretlenek, hazulról és a világ minden tájáról, elmondva örömüket-bánatukat, gondjaikat, nehézségeiket, kéréseiket.

92