Szolgálat 63. (1984)
Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Egyházszeretet
Japáni tapasztalatok Az azóta eltelt 28 esztendő alatt sokfelé küldött a „tiszta Pásztor“. Bejártam egész Japánt az északi Hokkaidótól le egészen a messze déli Okinawáig. Sohasem turistáskodni mentem, hanem mindig hívtak szentbeszédekre, kurzusokra, lelkigyakorlatokra, mert hallani kívánták Jézus evangéliumát, „az élet megbízható igéit". Mindenütt ugyanazt tapasztaltam, akár plébániai hívek, akár kár- melita apácák, akár egyetemista diákok, akár szerzetespapok, akár középiskolás diákok vagy diáklányok voltak a hallgatók: ragyog az emberek szeme, amikor az igazi Pásztor küldetésében hittel mondom nekik az egyház hite által megőrzött krisztusi evangéliumot. Amikor hallgatóim nem keresztények, akkor sem éreztem magamat távol tőlük, hiszen őket is szereti és megváltotta Jézus. De amikor keresztények között voltam, akkor éreztem magamat igazán otthon. Egy húron pendült a lelkünk, bár a földteke két ellentétes pontján születtünk. Senki sem fejezte ki jobban ezt a csodálatos tényt, mint az a nagaszaki szegény öregasszony, aki 15 társával együtt 1865. március 17-én belopódzko- dott a 300 éves üldözés után először megnyílt katolikus templomba, és az ott levő francia misszionáriusnak, Petitjean atyának, kezét szívére téve odasúgta: „Mindnyájunk szíve olyan, mint a tiéd!“ 300 éven keresztül üldözték Japánban a legkegyetlenebb módon a kereszténységet; rengeteg volt a vértanú és a kereszténységgel gyanúsított minden embert a feszület megtaposására kényszerítettek. így mindenki azt gondolta, hogy magva sem maradt Japánban a 16.—17. századi virágzó kereszténységnek. De nem így volt. Körülbelül 30 000 szegény ember titokban megőrizte és továbbadta a keresztény hitet, titokban megkeresztelték gyermekeiket. így élt tovább az egyház Japánban püspökök és papok nélkül 300 éven keresztül. És amikor ismét megjelent egy katolikus pap az országban, bár még tilos volt kereszténynek lenni (a templomot csak külföldiek számára engedélyezték), mégis azonnal felkeresték, hogy megvall- hassák: „A szívünk olyan, mint a tiéd." A dolognak persze híre ment, és egy újabb üldözési hullám lett a következménye. Több éven keresztül börtönbe zárták, éheztették, ütötték, verték, kínozták a keresztényeket, hogy hagyják el hitüket; de végül is nem a hívők, hanem az üldözők fáradtak ki és ma a 30 000-ből 400 000 katolikus lett Japánban. „Szívünk olyan, mint a tiéd“: ezt tapasztaltam meg az itteni papneveldében is, ahol már 14 éve élek együtt Japán minden vidékéről jövő papnövendékekkel. Van köztük 18 éves kislegény és doktorátust végzett meglett férfi, vannak, akik az anyatejjel szívták magukba a hitet: szüleik vagy nagyszüleik, vagy pedig (Nagaszaki-vidékiek esetében) őseik voltak a megtérők, és olyanok, akik saját maguk találtak rá felnőtt korukban Krisztusra, és tették reá életüket; van köztük mindenféle tehetség, mindenféle temperamentum. De „ugyanolyan a szívünk“, és nap mint nap vesszük magunkhoz együtt az Úr Jézus pzent testét és vérét. Rajtam kívül egy koreai pap és egy vietnami kispap van itt, úgyhogy hárman vagyunk külföldiek 65 japán között. De nem vagyunk idegenben: egy a hitünk, 8
