Szolgálat 63. (1984)
Eszmék és események - A Lutheránus Világszövetség VII. Nagygyűlése (Paul Weiland)
A Katolikus Napok rendezvényei sem tudnak minden „eredménytelennek" látszó papi munkán segíteni, esetleges kudarcokat megelőzni. De tudnak szikrát pattintani, és nekünk ezt a szikrát folyton csiholni kell, ha azt akarjuk, hogy egyszer Krisztus szeretetétől égjen a világ. A Nemzetek Apostola nemcsak a pogány Rómában felnőtt zsidóságból és pogányságból lett keresztényekhez, de hozzánk is szól: „A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: Az Úrnak szolgáltok. A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béke- tűrőek, az imádságban állhatatosak“ (Róm 12,11-12). A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG VII. NAGYGYŰLÉSE Paul Weiland, a Saat osztrák evangélikus egyházi újság (Kirchenblatt) szerkesztőjének beszámolójából (Saat 19. Aug. 1984). Július 22-én, vasárnap a 12 000 résztvevő mindegyike a saját nyelvén énekelte a budapesti Sportcsarnokban az evangélikus hitvalló éneket: Erős vár a mi Istenünk. Evvel nyílt meg a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) VII. Nagygyűlése. A kereken 60 ország kb. 1500 hivatalos részvevőjéhez — delegátusok, tanácsadók, megfigyelők és újságírók — több mint 10 000 magyar evangélikus gyülekezeti tag jött össze az egész országból. A Nagygyűlésnek a témái: a Dél-Afrika-i apartheid politika, a béke és az igazságosság összefüggése, az első és a harmadik világ viszonya, és a keletnyugati kapcsolatok kérdései. 27 plénumülésen, 13 munkacsoportban és egy sor előadáson augusztus 5-ig foglalkoztak ezekkel a témákkal. A 330 szavazati joggal rendelkező delegátus között 120 nő volt. S első alkalommal érte el a 18 %-ot a fiatalok száma — amihez a Világszövetség a 18 és 30 év közöttieket számítja. A fiatalság egy — szintén Budapesten — július 12 és 20 között megrendezett nemzetközi találkozón készült föl a Nagygyűlésre. A megnyitó istentiszteletet közvetlen televíziós adáson keresztül követhették a NSZK-ban, Svájcban, Ausztriában és Finnországban. A magyarnyelvű résznek: Dr. Káldy Zoltán püspök teljes igehirdetésének és két énekszámnak a közvetítésében pedig először vett részt öt magyar tévés csoport. Különösen mély benyomást gyakorolt a különböző hagyományok mellett (ezeket már az öltözékek is kifejezték: egyes evangélikus lelkészek fehér talárisban és stólával, mások viola, kék vagy fekete papi ingben és kolláréval) a kenyér és bor kiosztása 120, magyar és külföldi lelkész által. A magyar lutheránusok vezető püspöke, Dr. Káldy Zoltán a Zsidókhoz írt levél 12. fejezetének 1 -töl 3-ig tartó verseiről tartott igehirdetésében a keresztényekre a versenyfutók példáját alkalmazta. „Lehet, mondotta, hogy futásunk stílusa más, mint a nyugati országokban és a fejlődő országokban élő egyházaké, de 68