Szolgálat 63. (1984)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Emmanuel Mounier hite és hősies humanizmusa

magát a Katolikus Akcióban: az elkereszténytelenedett rétegek felé fordul. 1927- ben Párizsba érkezik. 1928-ban filozófiából államvizsgát tesz, majd a doktorátusra készül. A spanyol misztikusokról akarja írni tézisét, ezért 1930-ban utazást tesz Spanyolországban. Követi a katolikus megújulást (irodalomban és filozófiában ez a katolikus reneszánsz korszaka) de egyben nyitott minden modern szellemi irány felé, minden jót be akar építeni heroikus humanizmusába; lassan kezd kirajzolódni az a perszonalizmus, amelynek megalapítója lesz. A francia fővárosban a katolikus értelmiségiekkel barátkozik: J. Guitton, G. Marcel, L. Massignon, J. Maritain, N. Bergyajev és még sokan mások tartoznak e baráti körhöz, amely a katolicizmus megújulását sürgeti a gondolkodásban és a közéleti cselekvésben egyaránt. Bergson és Péguy valamennyiük „mesterei“ közé számít. A regényíró Bernanos — bár célkitűzéseik sok ponton egyeznek — más égtájakon mozog: királypárti, és mégis forradalmár, kevésbé progresszista = baloldali, mint Mounier. Nézőpontjuk egybevetésére még visszatérek.

Mounier 1932-ben megalapítja az „Esprit“ című folyóiratot (kb. két évig készült rá), ez lesz a perszonalista mozgalom fóruma. Munkatársai között ilyen neveket találunk: Jean Lacroix, N. Bergyajev, Denis de Rougemont, J. Madaule, P.-H. Simon, E. Borne. Az Esprit a kellő órában született meg. Szerepe döntő lett a francia katolicizmus újjászületésében. A 30-as évek körül a francia „kereszténység“ megmerevedett, elavult. Hagyományaihoz kötődött, nem akart szembenézni az új kor új követelményeivel. Ekkor már megindult az egyházi életben az ún. „ressourcement“, a forrásokhoz való visszahajtás: biblikus, pat- risztikus, liturgikus, kateketikai megújulás. Ez a hagyományból merítő mozgalom nem konzervativizmus volt, hanem a helyes haladást, a korhoz való alkalmazkodást kereste a gondolkodásban és az egyházi életben, miután átvészelte a modernista válságot. Maritain és Gilson újtomizmusa, H. de Lubac és Y. Con- gar kutatásai a patrisztika és a középkor nagy szellemeinek „újrafelfedezésével“ segítették ezt a reneszánszot. Mounier és társai a modern filozófia (egziszten- calizmus, fenomenológia, marxizmus) áramlataival szembesítették a kereszténységet, mindig a társadalmi elkötelezettséget is sürgetve. Egy bizonyos „chrétien- té" (társadalmi kereszténység) napja végleg leáldozott, de az evangéliumi kereszténység („chrislianisme“) új feladatok előtt áll — hangoztatta Mounier és köre. Elég, ha itt néhány esszéjének címét idézem: „A perszonalista és közösségi forradalom“ (1935); „A kapitalista tulajdontól az emberi tulajdonig“ és „Kiáltvány a perszonalizmus szolgálatában“ (mindkettő: 1936); „Anarchia és perszonalizmus“ (1937); „Perszonalizmus és kereszténység“, „Pacifisták vagy háborúpártiak“ és „Keresztények a béke problémája előtt“ (mindhárom 1939- ből). Mounier a perszonalista mozgalmat mindenekelőtt el akarja helyezni a kor eszmeáramlataiban. Általában nem helyezi szembe eszméit másokéival: azt hangsúlyozza, ami összeköt, amint a tanulmányok címe is jelzi.

Mounier-t tevékenysége tetőfokán lepi meg a háború. 1939 őszén behívják segédszolgálatosnak (mivel 13 éves korában baleset következtében elveszítette

41