Szolgálat 63. (1984)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Bűnös szent Egyház
ez a nagy sokaság nap-nap után türelmesen, állhatatosan igyekezik, hogy megvalósuljon benne az Isten országa! Éppen így elsiklik a közvélemény figyelme afölött is, hogy az egyházban százezrek intézményesen is mindig egészen az Isten országának keresésére, építésére szentelik életüket, örvendetes dolog, hogy Teréz anyát az egész világ megbecsüli, örvendetes, hogy neki és nővéreinek húsvétkor a Szent Péter téren százezrek előtt külön hely volt fönntartva a pápai oltár közelében: az egyház vezetői igen helyesen ezzel is kifejezik, hogy az egyházban a legfontosabb az emberszeretetben megnyilatkozó Isten-szeretet. De vigyáznunk kell, hogy ne keltsük azt a benyomást, mintha csak egy Teréz-anya volna az egyházban. Sok ezer névtelen hivő szenteli életét nap-nap után arra, hogy a kórházakban, az iskolákban, családokban szolgálják felebarátjukat, ahogy lehet; és az ö áldozatos életük sem kevésbé a Szentlélek műve, mint Teréz anya tanúságtétele, vagy másoké, akik a nyilvánosság reflektorai alatt működnek. A bűn és a szentség arányának mérlegelése során annak is tudatára kell ébrednünk, hogy míg a sok bűn jelenléte természetes dolog, valóságos csodája a Szentléleknek, hogy az egyházban mindig élnek rendkívüli személyiségek, akik egyrészt szinte megdöbbentően radikális módon élik az evangéliumot, másrészt éppen ez által vonzó, harmonikus módon egyesítik magukban a keresztény ideál látszólag ellentétes, valójában egymást kiegészítő jellemvonásait. E sorok írója négy vagy öt ilyen a szó szoros értelmében „szent“ személyiségre emlékszik, akiket szemtől szembe látott, akikkel beszélt, kettőnek kezén a mi Urunk stigmáinak vérző jegyét látta, hősies erényükről százak tanúskodnak. De ezekről a személyiségekről a milliók semmit sem tudnak, és talán csak akkor fognak egyik-másikról hallani, mikor az egyház oltárra emeli őket. Csakhogy akkor tanúságtételük már a múlté lesz, és az emberek azt fogják mondani: igen, a XX. sz. közepén még voltak szentek, de a „mi időnkben“ már nincsenek... Egy második szempontot is figyelembe kell vennünk, hogy megértsük, miért kételkednek annyian az egyház szentségében. Akik az egyházban a szentség hiányát panaszolják, a maguk mércéje szerint mérik a jót és a rosszat. Aki a múlt században dicsérte a szerzeteséletet, rendesen a középkori szerzeteseknek a művelődés szolgálatában kifejtett tevékenységére hivatkozott; a mi korunkban nagyon sokan csak a szociális igazság előmozdítását tekintik igazán szenthez méltó tevékenységnek. Délamerikában az számít szentnek, akiben gyümölcsöt hoz népe sóvárgása a szabadulás után, Ázsiában az, aki megszabadult az ideigvaló, időleges javak bűvöletéből. Az egyház bűnét és szentségét nem idegen mércékhez, hanem az egyház lelkiismeretének normájához mérve kell megítélnünk. Éppen itt érünk a bűn és szentség viszonyának teljes megértéséhez. Az egyház nem csak „bűnös is, szent is“: azért bűnös mert szent, úgy szent, hogy bűnösöket ébresztget, világosít meg, éltet az üdvösség befogadására. 39
