Szolgálat 63. (1984)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Bűnös szent Egyház
is, ha a mai változások rendkívül gyors menetével az egyház pillanatnyilag sajnos nem tud teljesen lépést tartani. A puszta szó magában véve sohasem szentel meg, akármilyen meggyőző, akármilyen jól megfelel a hallgató igényeinek. Csak akkor mozgat és éltet, ha a Szentlélek megnyitja számára a szívet, ha Isten működik benne, azaz ha a kegyelem kíséri. Az Atya Krisztus által a Szentiélekben minden embert hív a megtérésre és az üdvösségre, minden emberre kiárasztja kegyelmét, azokra is, akik sohasem hallottak az evangéliumról. De különös módon műveli üdvösségünket az egyház szentségeiben, általuk akar újra teremteni, új életre nemzeni, gyógyítani, megtisztítani, táplálni, erősíteni, alkalmassá tenni arra, hogy a különböző életformákban ki-ki Isten kegyelmének eszközévé váljék embertársai számára. Ezért nincs mentsége annak, aki tudva és akarva tartózkodik ezeknek az emberfeletti erőforrásoknak az igénybevételétől. Az egyház szent volta talán sehol sem olyan világos, mint abban, hogy mindent megtesz, hogy minden tagja számára mindig hozzáférhetővé legyenek és megfelelő módon legyenek kiszolgáltatva a szentségek. Bűn és szentség, együtt Miért szent az egyház? Eddig csak azt hangsúlyoztuk, hogy az egyház szent, mert objektív értelemben szentség forrása. De ha komolyan vesszük hitünket, és logikusan gondolkozunk, tovább kell mennünk. Nem volna szentség forrása az egyház, ha közössége nem volna szubjektív értelemben is szent, azaz ha nem győzne a bűn felett. Hiszen nem forrás az, ami szárazon hagyja a belőle kiinduló medret, nem hatékony az orvosság, aminek használata révén nem csökken a megbetegedések száma, nem gyorsabb és gyakoribb a gyógyulás. A hagyományos tanítás szerint az egyház valóban azért is „szent“, mert tagjai nagy részének nagy gyarlóságok ellenére is lényegében véve sikerül megmaradni vagy legalább újra és újra visszatérni az Istennel való békébe, mert számos tagja nagylelkű hűséggel követi Krisztus Urunkat, és mert mindig vannak benne, akik ragyogó, az emberi erőket nyilvánvalóan meghaladó hősiességgel tesznek tanúságot az egyházban működő Szentlélek jelenlétéről. Hogy lehet mindezt összeegyeztetni azzal, amit az egyház bűnéről mondottunk? Először is: jobban feltűnik egy bűnös pillanat, mint száz komoly, lelkiismeretes küzdelemben töltött nap az Isten szolgálatában; egy botrány érdekes hír, egy becsületes élet mindennapi banalitás. Álljunk meg kora reggel egy forgalmas utcakeresztezésnél épült templomban, nézzük a munkába menő férfiakat és nőket, gyerekeket és kopott nyugdíjasokat, akik egy nehéz nap elején egy percre megállnak az Oltáriszentség előtt. Az ő hitük sohasem fogja magára vonni annak a pár tucat embernek a figyelmét, akik az újságokon és a rádiókon át a közvélemény fölött uralkodnak; de milyen csodája a Szentiéleknek, hogy 38
