Szolgálat 63. (1984)

Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Bűnös szent Egyház

Az „egyház" tehát nem elszigetelt egyének összessége, hanem olyan közösség, amelynek megvan a maga sajátos szelleme, mert tagjait azonos meggyőződések, azonos értékítéletek kapcsolják össze, és ezek hasonló magatartásokban, szokásokban, közös nyelvezetben öltenek testet.

Az ilyen kulturális egység hosszú ideig és kiterjedt méretekben soha sincs intézményes keretek híján. Az egyház is intézményes egység, megvannak a maga életszabályai, a közösséghez való tartozás megszabott eljárások révén jön létre, és a tagok szerepe is differenciált: ki-ki a maga képességei, a közösség igényei és bizonyos munkaelosztás szerint vesz részt a közösség életében.

Mindezt nagyjában elismerik azok is, akik „kívülről“ nézik az egyházat, tehát nem azonosítják magukat vele. A hit fényében az egyháznak egy más fontos jellemvonása is van. Szerves lét- és működési egységének belső lételve, mozgatója, azonosságot adó tényezője a Szentlélek, aki ingyen kegyelemből fakasztja a tagokban mind a közösségi szellemet, mind a különféle, de konvergens egyéni képességeket és hajlamokat és az ezeken alapuló feladatokat. Ö építi fel az intézményes keretek lényeges összetevőit, és ezeken keresztül vezeti az egyes tagokat és az egész egyházat a krisztusi élet beteljesedése felé, itt a földön, és ezen túl, az örök életre.

Az egyház bűnei

Éppen mert elfogadjuk az egyháznak a hiten alapuló szemléletét, nyilván látjuk, hogy az egyház, ez a földön élő, látható, jól ismert közösség, sok szempontból nem él a Szentlélek által éltetett test belső követelményei szerint, azaz bűnben él.

Bűnös az egyház, mert bűnösök a tagjai. Még ott is, ahol legvilágosabban megjelenik az egyházi közösség sajátos természetlöfötti jellege, az eukarisztia ünneplésekor, sokan vannak jelen, vesznek részt, akik tudva és akarva, szokásosan letérnek a Krisztus Urunk által kijelölt életútról. De még azok is, akik őszintén igyekeznek az egyház elvei szerint élni, sokszor nem tesznek eleget azoknak a követelményeknek, amik korunk erkölcsi érzéke szerint a teremtő Istennel való belső egységből fakadnak; amikor az egyházon kívül élők eleve lebecsülik, kigúnyolják, meggyanúsítják a „jámbor“, a „templomos“ embert, kimutatják, hogy tapasztalatuk szerint az egyházhoz való tartozás nem ritkán olyan magatartást palástol, ami, akarva vagy nem akarva, eltér a társadalom erkölcsi ideáljától.

Bűnös az egyház azért is, mert vezetői bűnös emberek, akik magánéletükben nem egyszer hűtlenek Krisztus követésének követelményeihez, és ez természetesen kihat tanító, szervező, papi ténykedésükre is. A „papi botrányok“ elkerülhetetlenül gyengítik az egyház testületi tanúságtételének erejét. A Szentlélek megígérte: nem engedi meg, hogy az egyház hivatalos tanítói tévedjenek, mikor a hit és erkölcs kérdéseiben, tekintélyük teljes latbavetésével hirdetik meg és magyarázzák az Isten szavát; de az igehirdetés nyilván kevésbé erő35