Szolgálat 63. (1984)
Tanulmányok - Yves Congar: Értsük helyesen az Egyházat
Yves Congar ÉRTSÜK HELYESEN AZ EGYHÁZAT A keresztény élet növekedése Az Egyházzal kicsit úgy vagyunk, mint hazánkkal; hiszen csakugyan lelkünk hazája. Már ideigvaló hazánk is az a hely, az a környezet, amiben lelki mivoltunkat kaptuk. „Szeretnék feléledni ebben az országban, ahol értelmem kialakult, ahol képzeletem elnyerte jellegét, ahol először érzékeltem jót és rosszat“ - írta a számkivetésben élő Proudhon. Jól kifejezte egy anyai valóság elsődleges és mély tényét, amely kialakulásunk éveiben tovább vitte a létünket adó nemzés sejtjeinkbe ható művét, — nem annyira elméleti leckékkel, mint inkább a példák, az éghajlat, a tájék, az öröklött és életet átjáró szokások, az elbeszélések, sőt mesék, végül pedig a jellemünket formáló és kifejezésre juttató nyelv életszerű, érzelmi jellegű útján. Valami hasonlót csinál az Egyház a vallásos emberrel. Tovább viszi a keresztségben elnyert születésünket liturgiájának, a környező példáknak, a belénk vésett gesztusoknak és magatartásoknak, az elénk adott csodálatos elbeszéléseknek összhangzó, kedélyre ható és életszerű, egyben pedig tanító és erkölcsi jellegű gyakorlatával; egyszóval azzal a nyelvvel, amelybe bevezet, s amely olyan mértékben formálja lelki valónkat, ameny- nyire megtanuljuk kifejezni magunkat rajta. Amikor felnőttünk, feladatként áll előttünk, hogy tudatosan elismerjük mindazt, amit szabad választásunk nélkül, hagyományként kaptunk a homályba vesző, boldog években, mikor ajándékként jutott osztályrészünkül minden. Egy adott pillanatban számot vetünk örökségünk tartalmával, és azzal, amire egy meghatározott hazához való tartozásunk kötelez. Az ideigvaló élet szintjén majdnem mindent megőrzünk belőle: ritka ember választ más hazát, önként, új alapokon újrakezdve jelleme elemi rostjainak alakítását. A lelki szint sokkal inkább szabad választásunktól függ, mert függetlenebb a természetes életünket oly szorosan meghatározó fizikai, genetikai, gazdasági, adminisztratív adottságoktól. Többen változtatják vallásukat, mint hazájukat. De mindenekfölött: ha elég sok ember teljes tudatossággal megerősíti, amit cselekszik, elismeri a kereszt- ségéből és első áldozásából folyó kötelezettséget, — akkor viszont igen nagyszámú ember öntudatlanul vagy félig tudatosan belesüllyed egy másik, tényleges választásba a restség, a lemondás, a közöny, az apró árulások mindennapos lejtőjén. A könnyelműség, a nyugtalanság teljes hiánya, amivel annyi ember elhagyja lelki hazáját, nem is tudva, mit tesz, egyszerre mutatja az ember veleszületett nyomorúságát és az Egyház szegénységét. Akik hűségesek maradnak ehhez a hazához, s még inkább akik tudatosan el akarják ismerni a nevükben, de nélkülük megejtett kezdeti választást, azoknak annál inkább szól a felszólítás: szeressék hazájukat, az Egyházat, nemcsak teljes szívükből, de szellemük teljes 27
